Ahogy arról már beszámoltunk honlapunkon, a Budai Farkasok – Rév a Százhalombatta otthonában elért 35-34-es győzelemmel kezdte az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság alapszakaszát. Pár nappal a találkozó után beszélgettünk Koi Endre vezetőedzővel, aki ezúttal bővebben is értékelte a szombaton látottakat.
“Nagyon fordulatos mérkőzés volt. Jól kezdett az ellenfelünk, nem is nagyon tudtunk belőlük készülni, nem ismertük azokat, akik pályára léptek. A védekezésünk az elejétől kezdve rapszodikus volt, idegesen kezdtünk, tipikusan az idény első meccsére jellemző játékkal. A fiúk közül mindenki meg akarta mutatni, hogy jól sikerült a felkészülés, jó csapat vagyunk. Ez egy kicsit rányomta bélyegét a játékunkra. Támadásban viszont jól megoldottuk a feladatokat, dacára annak, hogy sok ziccert kihagytunk. A második félidő kifejezetten jól alakult, megfordítottuk a meccset, stabilan vezettünk két-három góllal. Két, hármas védőnk kivált a védekezésből, ezzel leszűkültek a variációs lehetőségeink, és ott már egy kicsit elkezdtek mutatkozni a fáradság jelei. Nagy valószínűséggel ezért is jöhetett vissza a mérkőzésbe ellenfelünk. Óriási csapatmunkával és küzdelemmel tudtuk megszerezni a győzelmet a végén. A hajrában nyugalmat kértem mindenkitől, hiszen a végjátékban a higgadtság különösen fontos. Próbáltuk a védekezést még fegyelmezettebbé tenni, hogy ne kapjunk kiállítást.” – értékelte az összecsapást Koi Endre vezetőedző.
Férfi NB I/B, Nyugati csoport, alapszakasz:
Százhalombattai KE – Budai Farkasok – Rév 34-35 (18-16)
Százhalombatta, 150 néző. Vezette: Hajdú, Halász
Budai Farkasok: Torma, Tóth N. (kapusok) – Auer, Kecskeméti 6, Yassine 1, Oláh 3, Nourelden 9, Valler 1, Korsós 3, Boros 1, Németh A. 4 (2), Szövérdffy 4, Papp, Kovács Á., Schulteisz, Khalil 3. Vezetőedző: Koi Endre
A férfi NB I/B Nyugati csoport alapszakaszának 2. fordulójában, szombaton 19 óra 15 perctől a Szigetszentmiklóst látja vendégül a Budai Farkasok – Rév a budaörsi városi sportcsarnokban.