Vasárnap bemutatkoztak az U9-es lányaink

Báthori Gábor vezetésével vasárnap Gödöllőn debütált a Kovács László régióban a Budai Farkasok U9-es lány alakulata. Szeptemberben a korosztály maroknyi gyermekkel kezdte meg a közös munkát, ám az őszi toborzásnak köszönhetően ma már a legkisebb lányok is 20–25-en járnak heti rendszerességgel edzésre. A vezetőedzőt kérdeztük az első szivacslabdás meccsek izgalmairól és élményeiről.

„A kislányaim legnagyobb része gyakorlatilag most kezdett el sportolni, az elmúlt hónapokban fogtak először a kezükben kézilabdát, ismerkednek a csapatsport gondolatkörével. Mindenképpen pozitív, hogy egyre többen csatlakoznak hozzánk és minimális a lemorzsolódás. Az elmúlt négy-öt hónapban heti két edzéssel megkezdtük a játékos, rávezető elemekre épülő közös munkát. Természetesen nem lehet más a célunk, minthogy megszerettessük a mozgást, a sportot és a kézilabdát a gyerekekkel. Szó sincs eredménykényszerről, amit semmi sem bizonyít jobban, mint az, hogy központilag sem számolnak eredményt a legkisebbeknél. A vasárnapi foglalkozás teljes mértékben elérte a célját, hét fővel vágtunk neki a gödöllői fordulónak. A gyerekek és a szülők nagy lelkesedéssel és még nagyobb izgalommal várták már ezt a napot, rengeteg hozzátartozó, testvér, rokon, barát kisért el bennünket. Remekül éreztük magunkat, az érdiek és a Dunakanyar Akadémia elleni meccsen is sok pozitív élménnyel gazdagodtunk: lőttünk gólokat, volt jó védekezésünk és a kapusunk is fogott labdát. Nagyon nagy élmény volt, mindenki büszkén viselte a Budai Farkasok felszerelését!”Báthori Gábor, Budai Farkasok U9 lány vezetőedző

Az U9-es korosztálynak májusban lesz még egy bajnoki fordulója, az U10-es és az U11-es lányoknak pedig az edzések mellett gyakorló meccseket is szervezünk még a szezon végéig.