Utánpótlás körkép

Fiataljaink a Nagyatád, a Balatonfüred Kézilabda Akadémia, az OTP Bank-Pick Szeged, a MOL Tatabánya KC Tarján és a Lipót Pékség csapatai ellen szereztek értékes tapasztalatot.

NB II Férfi – NB II Férfi-Dél-Nyugat (E-F) Alsóház 6. forduló

Farkasok-Rév U21 : Nagyatádi RKC SE 38:40

 „Nagyatádon döntetlenre végeztünk  ellenfelünkkel  szemben, így  bíztunk benne, hogy ezúttal hazai környezetben bátor támadó játékkal és fegyelmezett védekezéssel győzelmet aratunk. Az eredményes támadó játékra nem volt panasz, ellenben a gyenge védekezés és a technikai hibák sokasága az ellenfelet is könnyű gólokhoz juttatta. Támadásban több jó teljesítmény láthattunk, (többek között Vida, Dezső és Keszler), ellenben a védelemben ma senkit nem tudnék kiemelni. Az eredmény váltakozva alakult, volt esély a győzelem megszerzésére, de a végjátékban sajnos több gólhelyzetet is elhibáztuk, így  végül az ellenfelünk két ponttal távozhatott Budaörsről.„ – Csányi Gábor, BFR U21 vezetőedző

FU20 I. osztály nyugat – 20. forduló
Budai-Farkasok-Rév FU20 – Balatonfüred Kézilabda Akadémia 24–29 (11–13)

 „Egy jó meccset szerettünk volna játszani a Final4-ba jutott fürediekkel. Úgy gondolom, hogy jelen állapotunkban ez sikerült is, a végeredmény nem tükrözi a pályán vívott csatát. Gratulálunk a Balatonfürednek!” – Korsós Ádám, BFR U20 vezetőedző

FU18 I. osztály nyugat – 20. forduló
Budai-Farkasok-Rév FU18 – Balatonfüred Kézilabda Akadémia 27–45 (18–22)

„Az első félidőben nyújtott támadójátékot mentsük el, tápláljuk magunkba. Minden más lomtár.“ – Teimel Róbert, BFR FU18 vezetőedző

FU16 I. osztály nyugat – 24. forduló
Budai Farkasok-Rév FU16 – OTP Bank-Pick Szeged 20–27 (9–18)

„Volt olyan mérkőzés, amikor azt mondtam a fiúknak, hogy szégyenlem magam a pályán látott teljesítmény miatt. Az elmúlt időszakban olyan erkölcsi magatartásról és empátiáról tettek tanúbizonyságot, ami miatt büszkeség tölt el. Örülök, hogy jó emberekké kezdenek válni a srácok. A mai mérkőzés csak hab volt azon a bizonyos tortán. Reményeim szerint a következő két mérkőzés is hasonló mederben fog zajlani, és akkor szépen tudjuk zárni az évet. Gratulálok a mai mérkőzéshez.”- Pálos Gábor, BFR U16 vezetőedző

FU14

Zsiga Gyula, BFR utánpótlás vezető értékelése:

2025.05.04 Biatorbágy, Országos Gyerekbajnokság VII. csoportjának 6. fordulóját bonyolították le az MKSZ szervezésében a FU14 korcsoport részére. Két mérkőzést játszottak fiaink. Az első mérkőzésen a MOL Tatabánya KC Tarján III. csapata ellen léptünk pályára. Sajnos elég bágyadtan és talán a vártnál jóval bátortalanabbul kezdtük a játékot, így már a mérkőzés elején elhúzott az ellenfelünk (6:2). Rengeteg technikai hibával és a szerencsével is hadilábon állva „lézengtünk” a pályán. Az ellenfél kapufája minden részét sokszor eltalálva, lövéseink pontatlanok voltak. Az egész mérkőzésen csak pillanataink voltak. Sem mezőnymunkában sem pedig a kapuban nem tudtunk maradandóan jó teljesítményt nyújtani sem csapatban, sem egyénileg. Így aránylag sima vereséget könyvelhettünk el 19:12 (10:6)

A második mérkőzésre, amit a Lipót Pékség csapata ellen vívtunk, mintha kicserélődött volna a csapatunk, hiszen határozottan és bátran, sőt nagyon motiváltan játszottak a Farkasok. Nagyon meggyőző játékot produkálnak. Szinte kivétel nélkül mindenki hozzá tudott tenni a sikeres teljesítményhez. A 33:18 (14:6) végeredmény magáért beszél. Az alábbi összeállításban léptünk pályára. Jó lenne, ha a következő fordulóban a második mérkőzés forgatókönyve szerint lépnének pályára fiataljaink és tennék azt, amit akkor és ott tettünk az ellenfelünkkel szemben.

(SZALAI ÁDÁM BENJÁMIN, KOVÁCS MÁTYÁS VINCE, SZABÓ SIMON, BARTA-GUOTH DOMONKOS, SULYOK-GÖNDÖCS MILÁN, SZTANKÓ BARNABÁS, HAVAS BERTALAN LÁSZLÓ, CSERÉP LEVENTE BARNA, GERZÁNICS KENDE MÁRK, MATUS BENEDEK)