Meccsrutint és értékes pontokat szereztek fiataljaink a legutóbbi fordulóban.
U16
11. 20. – 15:45 Budai Farkasok-Rév : HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 23:28
Ezúttal a Gyöngyös ellen léptek pályára U16-os fiataljaink Pálos Gábor vezetésével. Az első félidőben 12-16-ra ment a vendégcsapat és nem sikerült ledolgoznunk a hátrányt a végére sem. A mienk közül Berecz Ábel 6 gólt szerzett, míg Halmai Bendegúz és Gyopár Zalán 4-4 találatot jegyzett a bajnokin. Csapatunk jelenleg a tizenkettedik helyen áll az U16-os I. osztályban.
U18
11. 20. – 17:30 Budai Farkasok-Rév : HVSE Szombathely 35:31
Teimel Róbert együttese a Szombathelyt fogadta hazai pályán. A szoros, 19-18-as félidőt követően nagyszerű győzelmet arattak a Kis Farkasok. Vida Bendek 10 gólt szerzett, míg Buday Csanád 8-szor talált a kapuba. Ezzel a győzelemmel a mieink a tabella negyedik helyén állnak az U18-as férfi NB I. Nyugati csoportjában.
Teimel Róbert, vezetőedző nyilatkozata:
„A 3 hetes szünet után ismét bajnoki mérkőzést játszottunk hazai pályán. A srácokkal készültünk rá, hogy a mérkőzésen fizikumban helyenként lesz lemaradásunk, hiszen pár szombathelyi fiú jóval erősebb és magasabb is volt sokunknál. Ezt próbáltuk ellensúlyozni a gyors, tempós kézilabdával. Sajnos ebben az ellenfél nem volt partner, ott lassította a játékot, ahol tudta. Az első félidő közepe táján egy nyitott védekezéssel rákényszerítettük őket, hogy gyorsan kelljen dönteni és mozogni, ami meg is hozta az eredményt. A félidőre, így előnnyel mehettünk. A második félidőben sajnos mind elöl, mind hátul sok pontatlanság volt. Aztán az utolsó 10 percre a srácok összekapták magukat, és mondhatni ellentmondást nem tűrően kiharcolták a győzelmet. Gratulálok nekik, csapatmunka volt a javából. Nem szeretek kiemelni senkit, de Takács Zalán hátul a kapuban és Vida Benedek a szélen olyan teljesítményt nyújtott, hogy az megsüvegelendő. De még sorolhatnám… Folytatjuk a munkát.”
U20
11. 21. – 16:30 Budai Farkasok-Rév : Tatai AC 31:25
U20-as fiataljaink a Tatát látták vendégül. A 18-13-as félidőt követően sikerült bebiztosítani előnyünket és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. A Kis Farkasok jelenleg a tabella negyedik helyén állnak.
Korsós Ádám, vezetőedző nyilatkozata:
„A tabellára tekintve sokan azt gondolhatták, hogy egy könnyű mérkőzés vár a mieinkre, de azt már többször is említettem, hogy nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, és egy-egy napon bárki megverhet bárkit. A Tata egy kifejezetten jó játékosokból álló alakulat, de a szerencse eddig nem állt mellettük, ezt a sok kis különbségű vereségük is mutatja. A vendégek a 22. percben időt kértek 10:10-es állásnál, ami annyira jól sikerült nekik, hogy nem egész két perc múlva már 10:13-at mutatott az eredményjelző. Ezután a Farkasok percei következtek, és a hátra lévő időt az első játékrészben 8:0-ra nyertük, így 5 gólos előnnyel mehettünk a pihenőre. Ezt az előnyünket az egész második félidőben tartani tudtuk, és a mezőnyjátékosok közül mindenkinek játéklehetőséget biztosítva magabiztosan nyertünk. Következő fordulóban a tavalyi Final4 résztvevő, és az idén is rá jó eséllyel pályázó Balatonfüred otthonába látogatunk, ahol extra teljesítményekre lesz szükségünk, hogy legalább egy izgalmas végjáték lehetősége meglegyen.”
U21
A felnőtt NB II. F-csoportjában szereplő csapatunk hatalmas győzelmet aratott a Sárbogárd ellen. A bajnokság 8. fordulójában a két együttes a BVUSS-ben találkozott. Már az első játékrészben nagyobb előnyt alakítottak ki a mieink, 18-10-el mentünk a szünetre. A folytatásban Csányi Gábor együttese megérdemelten győzte le a sárbogárdiakat és megszerezte a két pontot. Keszler Attila és Hancsovszki Zsombor is 6 gólt szerzett a mérkőzésen. Szép volt, fiúk!
11. 24. – 18:00 Budai Farkasok-Rév U21 : VAX KE Sárbogárd 36:27