Utánpótlás körkép (2021. 10. 9-10.)

Magabiztos sikerekkel zárta a Budai Farkasok-Rév Group U13-as lánycsapata a hétvégét. A “hazai” pályán, Érden rendezett két összecsapáson nagyarányú győzelmet arattak Báthori Gábor tanítványai. A második mérkőzésükön ráadásként egyetlen gólt sem kaptak a fiatalok.

OGYB LU13 – X. csoport, 2. forduló, Érd
Budai Farkasok-Rév Group 33-7 (17-5)
BKSE II. – Budai Farkasok-Rév Group 0-43 (0-18)

Báthori Gábor: “Az előzetes várakozásnak megfelelően két jelentős különbségű sikert értünk el. Ettől függetlenül igyekeztem célokat meghatározni a lányoknak, hogy legyen megfelelő motiváció és kihívás a mérkőzésekre. Mindkét ellenfelünket maximálisan tisztelve, komolyan vettük a bajnokikat. Lányaim betartottak minden utasítást és bár támadásban sok hibával játszottunk és sok százszázalékosnak tűnő lehetőséget hagytunk ki, összeségében dícséret illeti őket. Végig koncentráltan és fegyelmezetten kézilabdáztak.”


A Budai Farkasok-Rév Group U13-as lány alakulata a versenysorozat következő, novemberi játéknapján az ÉRD első és második csapatával is megmérkőzik.