Utánpótlás körkép (2021. 10. 2-3.)

Budapesten, a Semmelweis Egyetem sporttelepén folytatta szereplését leánycsapatunk az U14-es bajnokságban, ahol a Szentendrét és az Érdet is megverték.

Báthori Gábor lányainak nem volt könnyű dolga egyik meccsen sem, a kemény munka és a kiváló csapatszellem végül mégis meghozta gyümölcsét. A Szentendre ellen nagyon mélyről felállva sikerült győzni 19–18-ra, az Érd ellen 14–10-re megnyert találkozón pedig főleg a csapat kitűnő védekezését lehetett dicsérettel illetni.

OGYB LU14 terület, 2. forduló
Szentendrei NKE – Budai Farkasok-Rév Group 18–19
Budai Farkasok-Rév Group – Érd 14–10

Báthori Gábor vezetőedző: „Ebbe a bajnokságba tanulni jöttünk és az első mérkőzésen, a Szentendre ellen kaptunk is tanulnivalót bőven. Nagyon gyenge kezdés után a gödörből kellett kirángatni a lányokat. Ez a művelet eltartott a második félidő közepéig. Akkor megszereztük a vezetést és egy nagyon kiélezett végjátékban sikerült győzni. Igazi csapatként dolgozva, segítve egymást, nagyot küzdöttek a lányok! Kis pihenő után a nagy rivális Érd ellen jött a folytatás. Ellenük eddig még egyetlen korosztályban sem tudtunk nyerni az elmúlt évek során. Bár itt sem kezdtünk a legjobban, de már sokkal összeszedettebb csapat benyomását keltettük. Ezt a győzelmet egyértelműen a kiemelkedő védekezésnek és kapusteljesítménynek köszönhettük. A félidőben ugyan még hátrányban voltunk, de a második játékrész húsz percében mindösszesen KETTŐ(!) gólt kaptunk.” 

A lányok a következő hétvégén az U13-as bajnokságban szerepelnek: hazai pályán fogadják az Emericust és a Budafok második csapatát.

A program:

2021.10.09., szombat
OGYB LU13 – X. csoport, 2. forduló
Treff Sportcsarnok, Érd
Budai Farkasok-Rév Group – Emericus SE, 9:00
Budafoki KSE II. – Budai Farkasok-Rév Group, 15:00

U14-es fiaink megszerezték első győzelmüket! Simai Olga tanítványai az országos gyermekbajnokság 2. fordulójában Székesfehérvárra utaztak, ahol a Martonvásár és a Várpalota együttesei ellen léptek pályára. Előbbiekkel szemben sikerült is győzelmet aratni, először ebben a szezonban, utóbbiakkal szemben viszont sajnos alulmaradtak a srácok. Mindent egybevéve, az első forduló eredményeihez képest nagyot léptek előre a fiúk.

OGYB FU14 terület, 2. forduló:
Martonvásár – Budai Farkasok-Rév Group 13–20 (5–10)
Budai Farkasok-Rév Group – Várpalotai BSK 12–19 (6–13)

Vasárnap az Oláh Orsolya által trenírozott U12-es fiúcsapat is megkezdte bajnoki szereplését. A martonvásári Tóth Iván Sportcsarnokban rendezett meccsek nem alakultak túl fényesen a Farkasok számára: a Diósd ellen szorosabb meccsen maradtak alul, a Győri FKKA ellen viszont sajnos nagyon sima vereséget szenvedtek.

OGYB FU12 – VII. csoport, 1. forduló:
Diósdi DSE – Budai Farkasok-Rév Group 18–14 (10–6)
Budai Farkasok-Rév Group – Győri FKKA 4–30 (1–13)

(Borítókép: Simai Olga utánpótlás edző és fiúcsapata)