Utánpótlás körkép

Idegenben léptek pályára utánpótlás csapataink. Balatonfüreden, Balatonbogláron és a MAFC otthonában játszottunk.

U16. I. osztály 4. forduló

U16: Balatonfüred Kézilabda Akadémia : Budai Farkasok-Rév 31:19 (13-11)

Pálos Gábor együttese Balatonfüreden lépett pályára. Az első játékrészben szépen tartotta magát utánpótlás együttesünk, de a végére elfogyott az erőnk és végül nagyobb arányú vereséget szenvedtünk, azonban így is rendkívül értékes meccstapasztalatot gyűjtött mindegyik fiatal tehetségünk.

U18 I. osztály-Nyugat – 3. forduló

 NEKA : Budai Farkasok-Rév 44:39 (19-16)

Nem sikerült ponttal, pontokkal távoznia U18-as együttesünknek a NEKA-tól, de kifejezetten hasznos tapasztalatokkal gazdagodott együttesünk. Cserhalmi Ádám 11 gólt szerzett, ezek közül mindössze egyet büntetőből, Buday Csanád és Vida Benedek is hét-hét gólig jutottak. Teimel Róbert értékelt, U18-as edző értékelt:

A soron következő fordulóban a NEKA-hoz látogattunk. A mérkőzésen egyáltalán nem töltöttünk be alárendelt szerepet, sőt. Mindkét félidőben gyakoroltunk dolgokat mind védekezésben mind támadásban. Le a kalappal a srácok előtt, végig hajtottunk, küzdöttünk. Lendületes, jó mérkőzést játszottunk. Az elkövetett apró hibákat ki kell javítani, és akkor a soron következő mérkőzésekre bizakodva tudunk tekinteni. Ezt a lendületet, akarást kell továbbvinnünk. 

no images were found

U20 I. osztály-Nyugat – 3. forduló

 

U20: NEKA- Budai Farkasok-Rév 32:30 (15-17)

U20-as csapatunk szoros vereséget szenvedett a NEKA otthonában. Még a félidőben 15-17 volt ide, de a második félidőben nem tudtuk ponttal zárni a mérkőzést. Nagy-Jávori Zalán tovább folytatta gólszerzésben remek mérlegét, ezúttal 9 gólt dobott (5 hétméteres ebből 4 gól), de Novák Ádám teljesítménye mellett sem érdemes elmenni, ő nyolc találattal zárta a mérkőzést.

Korsós Ádám, U20-as edző, felnőtt másodedző értékelte a mérkőzést:

A Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata évről évre a legjobb csapatok között szerepel a korosztályos bajnokságban, és nem is sűrűn sikerül az ellenfeleiknek pontot rabolni otthonukból. Az esélyesség terhe nem nyomta a vállunkat, de nem is feltartott kézzel érkeztünk Balatonboglárra, emellett megemlítettem a srácoknak, hogy utánpótlás edzőként egyedül itt nem szereztem még pontot, jó lenne ha hozzásegítenének ehhez. A mérkőzésnek úgy vágtunk neki, hogy akkor lesz bármiféle esélyünk, ha támadásainknál türelmesek, pontosak leszünk, és roppant fegyelmezettek a visszarendeződésünknél. A mérkőzés, ahogy számítottunk rá hatalmas iramban kezdődött, a hazaiak nyitott védekezésével szemben szépen találtuk meg az üres helyekre bemozgó beálló játékosainkat, ennek köszönhetően egy fokkal könnyebb dolgunk volt a visszarendeződésekben. A 20. percig potyogtak a gólok, 15:14-re a NEKA csapata vezetett, majd az első félidő utolsó 10 percében mindkét csapatnál több hiba csúszott be, amiből mi jöttünk ki jobban, és 3:0-ra megnyerve ezt a szakaszt két gólos előnnyel mehettünk szünetre. A második játékrészben ismét fej-fej mellett haladtak a csapatok, érződött hogy a végletekig kiélezett mérkőzés csak az utolsó percekben fog eldőlni. Sajnos az utolsó hat percben 5 db 100%-os ziccert hagytunk ki, amit a hazaiak kihasználva, nagy harcban otthon tartották a két pontot. A mérkőzés után, a vereség ellenére jó szájízzel jöttem le a pályáról, büszke voltam a fiúkra, nagyot harcoltak. Utólag visszanézve nagyon sajnálom, hogy nem járt pont a teljesítményünk mellé, mert 29:29-nél volt két meccslabdánk, ráadásul a második után egy bosszantó fegyelmezetlenség miatt emberhátrányba kerültünk, ami nagyon nehéz helyzetbe sodorta a csapatot az utólsó 4 percre. Ezekből a hibákból tanulnunk kell – és fogunk is, hogy legközelebb mi hagyhassuk el győztesen a pályát egy ilyen mérkőzés után.

 

NB II. F-csoport 3. forduló

MAFC : Budai Farkasok-Rév U21 31:25 (16-12)

U21-es csapatunk nem tudta idegenben meglepni a MAFC-ot. Együttesünkben pályára lépett a felnőttben is egyre több szerephez jutó Horváth Dávid, aki nyolc gólig jutott (2 gól hétméteresből született).