Utánpótlás: Edzőink értékelték a szezont

Összesen hét korosztályban szerepeltek a farkaskölykök idén. Korsós Ádám fél évig foglalkozott az U20-as csapattal és az NB II-es gárdánkkal, majd a felnőtt edzői munkája miatt (a tavaszi szezonban ő irányította megbízott vezetőedzőként a Budai Farkasok-Rév felnőtt csapatát az NB I-ben) Csányi Gábor vette át a feladatait. A korosztályok szereplését utánpótlás edzőink értékelték.

U21 és U20

Korsós Ádám: Azt gondolom, hogy a védekezésben erősebbek és stabilabbak lettünk, a kapusteljesítmény is feljavult a második félévre, támadásban tudatosabban játszottunk. NB II-ben tavasszal a Csepel és Dunaharaszti elleni győzelem emlékezetes volt számomra, itt kiemelkedően teljesített a csapat. Nem voltam elégedett azzal, hogy hullámzó volt a teljesítményünk főleg az év elején egy jó és egy rossz meccs, illetve a legtöbb meccsen belül is hullámzóan játszottunk. Év végére azonban tudatosabbak lettünk. A helyezéseket tekintve 6. helyen végzett az U20 a tabellán a helyünkön vagyunk, minimum célkitűzésnek írtuk be, reálisnak a 4-6. helyet gondoltam. Becsúszott néhány nem várt vereség, igy ezért ettől messze voltunk. NB II-ben sajnáltam, hogy nem jutottunk a felsőházba, mert képességben ott lett volna a helyünk. Két ponttal lemaradtunk, szoros volt a verseny, egy hajszálon múlott. Két-három vereség becsúszott, a hullámzó játék miatt köszönhetjük ezeket, a felsőházban már nem én voltam velük, de sokkal jobb csapatokkal találkoztunk. Tavaszra megfogyatkozott sérülések miatt a csapat, igy ahhoz képest tisztességesen zártuk a szezon végét. Jövőre teljesen új csapat lesz, az U20-as keret 80–90%-a kicserélődik, mert a játékosok egy része korosztályt vált. Szép feladat lesz, de kihívás is egyben. 2-3 új fiú fog jönni, valamint 5 játékos az U18-ból is csatlakozik a csapathoz. Jövőre Csányi Gáborral közösen fogjuk végezni a feladatot. U20-as mérkőzéseken én leszek, edzéseken közösen és NB II-ben pedig Csacsa” – mondta Korsós Ádám, BFR U20-as, U21-es edző.

Csányi Gábor: A Fiúkat kb. a bajnokság felénél vettem át, stílusában és játék rendszerében egy már kialakult stabil csapatot kaptam. Én úgy gondolom gyorsan alkalmazkodtunk egymáshoz, különösebb zökkenő nélkül folytattuk a közös munkát. Nyilvánvalóan egy-két dologban próbáltam kiegészíteni, hozzátenni a saját  elképzelésemet, amit aztán pár mérkőzés után már viszont láttam a csapattól. Amikor szükség volt rá tudtak előre lépni a védekezésben való agresszivitás és fegyelmezettség terén. Úgy gondolom, az előző idényhez képest tovább nőtt az edzéseken és mérkőzéseken a motivációs szintjük , illetve a tudatosság és fegyelmezettség a sporthoz való viszonyukban. A csapat hozzáállása, tudatossága az edzéseken, illetve a mérkőzéseken számomra nagyon pozitív volt. Jó volt látni ahogy küzdöttek egymásért és a saját maguk jó teljesítményéért a játékosok, illetve jó volt viszontlátni téthelyzetben az edzésen begyakorolt dolgokat. Részben a nem kikényszerített technikai hibákkal és a védekezés agresszivitásával lehettem elégedetlen, néha még túl “rendesek” a fiúk. Itt szerencsére nehéz kiemelni a legjobb pillanatokat,a  győztes mérkőzésen kívül még egy-két  vesztes meccsen is nagyon szépen teljesítettek a Fiúk. Talán az idegenbeli Tatabánya és a hazai Komló elleni siker a legemlékezetesebb, illetve az NBII-es rájátszásban végig szép győzelmeket arattunk – mondta Csányi Gábor, BFR U20-as, U21-es edző.

NB II Férfi-Dél-Nyugat (E-F) Alsóház 7. forduló

Budai Farkasok-Rév U21 – VAX KE Sárbogárd 33-25 (16-13)

Fotó: Bodnár Lajos

“Az idei utolsó NBII-es mérkőzésünk nem állította nehéz feladat elé a csapatot. Egy átlagos jó teljesítménnyel, könnyed győzelmet arattunk. A mérkőzés inkább az itt töltött évekről szólt, többen az utolsó mérkőzésüket játszották a Budai Farkasok színeiben. Mindenki pályára került és fineszes gólokkal, felszabadult játékkal, jó hangulatban búcsúztak a Fiúk a Budaörsi csarnoktól. Köszönöm a CSAPATNAK az egész éves munkáját és teljesítményét, a búcsúzóknak további sikeres sportpályafutást kívánok.” – mondta Csányi Gábor, BFR U21-es edző.

U18

„Egy nagyon hosszú éven vagyunk túl. A srácokkal év elején célokat állítottunk fel. Sajnos a legnagyobb célt nem sikerült elérni. De talán ez így is van rendjén. Mert, ha visszatekint mindenki erre az évre, akkor láthatja hogy könnyebben, ingyen, senki nem kap semmit. Dolgoztunk becsülettel, de azért a bizonyos célért többet kell tenni. Ki kell lépni a komfortzónán, kicsit fájnia kell, kicsit nyűgös kell hogy legyen, és akkor talán. Egy pici szerencsével pár helyet tudtunk volna előrébb lépni a tabellán. Egyéni fejlődések történtek a csapatban, “jöttek  előre a srácok”. Bízom benne, hogy a kiöregedő korosztály megállja majd a helyét az U20-as bajnokságban. Köszönöm az egész éves segítséget mindenkinek, aki hozzájárult, hogy a srácok napról napra, hétről-hétre tudjanak fejlődni. Mindenkinek kellemes nyarat kívánok, pihenjen, hogy utána újult erővel vághassunk bele a következő évben. Emlékezetes mérkőzés akadt bőven, kiemelni nem szeretném egyiket sem, inkább azt mondanám, hogy minden győzelmünk, minden döntetlennel zárult mérkőzésünk emlékezetes, az elvesztett mérkőzésekből pedig tanultunk sokat.”mondta Teimel Róbert, BFR  U18-as edző.

U16

„Az első fél év végére sikerült felvenni az első osztályú bajnokság ritmusát. Szép lassan megértették a Fiúk, hogy itt már nagyon fontos a tudatos játék, csak azt tudod  megvalósítani a mérkőzéseken, amit az edzésen megfelelő intenzitással és odafigyeléssel gyakorolsz. Az idény közepére már az erősebb ellenfeleknek is méltó ellenfelei tudtunk lenni. A kettő Győr elleni győztes mérkőzés mindenképpen emlékezetes és a bentmaradás érdekében nagyon fontos momentum volt számunkra. Jól sikerült, szakaszaiban szoros és izgalmas  mérkőzéseket tudtunk még játszani a itthon a Veszprém, illetve idegenben a Tatabánya és a NEKA otthonában. Félévkor kényszerű edzői átrendeződés történt, számomra emlékezetesek voltak a srácok  pozitív érzelmi reakciói. További sok sikert kívánok ennek a korosztálynak a továbbiakban, remélem jövőre is mindenkit a pályán fogok látni, figyelni fogom Őket” mondta Csányi Gábor, BFR U16-os edző.

U15

„A csapatom a legtöbbet idén a védekezésben fejlődött, abból is leginkább a labdaszerzésre-labdacsapdára irányuló védekezési formára. Ezen felül a támadásokban a ritmusváltásokra sokkal jobban figyelünk és tudatosabbak vagyunk. A legemlékezetesebb meccsünk, számomra az összes. Minden mérkőzésből tanultunk, és fejlődtünk. Boldogan tekintek vissza erre az évre. Nagyon elégedett vagyok a srácok egész éves hozzáállásával példaértékű aminek meg is lett az eredménye. Tudják, hogy munkával és kellő alázattal sok mindent el lehet érni. Hihetetlenül büszke vagyok rájuk. Az, hogy mivel nem vagyok elégedett? Talán nem ez a legjobb kérdés, mert elégedett vagyok, hogy az akadémiák mögött hajszál választott el minket egy nagyobb ugrástól és picit azt éreztem, hogy képesek vagyunk rá és meg fogjuk tudni csinálni, de talán azon a napon a szerencsefaktorunk volt kevesebb. A következő lépés a jövő évi FU16 I.osztály. Teljesen más világ lesz, mint a gyermekbajnokság. Meccsről meccsre fogunk haladni és már a pillanatnyi forma is sok mindent fog befolyásolni. Mindent meg fogunk tenni a fiúkkal, hogy tudásunkhoz mérten a legjobb eredményt érjük el, és közben élvezzük is, amit csinálunk” – mondta Teimel-Mikó Gréta, BFR U15-ös edző.

U14

U14-es csapatunk évértékelőjét a későbbiekben közöljük. 

U12

OGYB FU12 V. csoport (Budapest, Fejér, Győr, Komárom, Pest) 11. forduló

Budai Farkasok-Rév-Budakeszi – Százhalombattai VUK SE-Érd 13-14 (9-6)

„Szombaton az U12-es fiú csapatunk az idény utolsó Bajnoki fordulóján játszott az Emszt Kálmánné sportcsarnokában, ahol a Budakalászi SC-vel és a Százhalombattai VUK SE-Érd csapataival mérkőztünk meg. A találkozókon ugyan nem sikerült győzelmet szereznünk, de a fiúk végig nagy akarattal küzdöttek a mérkőzéseken. Több szép egyéni megoldást és biztató csapatjátékot is láthattunk, amelyek jól mutatják a gyerekek fejlődését és hozzáállását. Büszke vagyok a csapatra, hiszen a nehéz pillanatokban sem adták fel, és végig sportszerűen, nagy lelkesedéssel harcoltak. A megszerzett tapasztalatokat és tudást beépítjük a további munkába, és folytatjuk a fejlődést a következő idényben is. Köszönöm a gyerekek és a szülők egész éves kitartását és munkáját! Hajrá Farkasok!”– mondta Rácz-Vincze Melinda, BFR U12-es edző.

Discover more from Budai Farkasok-Rév

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading