Utánpóltás értékelés a szezonról

A Budai Farkasok-Rév kézilabda csapat utánpótlása a 2023/24-es szezonban is jelentős előrelépéseket tett. Továbbra is az volt a cél, hogy a fiatal játékosok fejlődjenek, erősödjenek és egyre komolyabb szinten tudják kamatoztatni tudásukat. Az eredmények és tapasztalatok alapján bizakodóan tekinthetünk a jövőbe. A Budai Farkasok-Rév utánpótlása továbbra is elkötelezett a fiatal játékosok fejlesztése mellett, és minden adott ahhoz, hogy a következő szezonokban is hasonló sikereket érjenek el.

Az utánpótlás csapatok edzései változatosak és intenzívek voltak, melyeken a játékosok technikai, taktikai és fizikai képességeiket is fejlesztették. A szakmai stáb tapasztalt edzőkből áll, akik nagy figyelmet fordítanak a játékosok egyéni fejlesztésére. Az edzések során alkalmazott modern módszerek és eszközök jelentős mértékben hozzájárultak a játékosok fejlődéséhez.

  

Pálos Gábor, U16-os edző értékelte az u16-os korosztály utolsó két mérkőzését és a folytatásról is szót ejtett.

“Lejátszottuk a maradék 2 felsőházi fordulónkat is április végén, mindkettőn magabiztos győzelmet arattunk, így megnyertük az U16-os másodosztályú bajnokság keleti részét. Azóta is folyamatosan edzünk, lesz egy mini torna, ahol a nyugati csoport első helyezettje, illetve a keleti csoport másodikja ellen játszunk még, összesen 2 meccset. Ezután felmérések következnek, majd elkezdünk levezetni, majd következik a nyári feltöltődés ideje.”

A szezon utolsó bajnoki mérkőzésén a Neka ellen léptünk pályára idegenben két utánpótlás csapatunkkal:

U18: NEKA-BUDAI FARKASOK-RÉV 39:29

Teimel Róbert, U18-as edző értékelte a szezont és a csapat legutóbbi bajnokiját:

” A cél az volt, hogy mindenki megfelelő mennyiségű játékpercet kapjon, és jó tempót menjünk.  Mindkettő megvalósult, örülök neki, hogy, sok fiatal játékos tudott játszani, tapasztalatot szerezni. Ezzel véget ért a 2023/2024-es bajnokság számunkra. Összességében egy nagyon kaotikus éven vagyunk túl, hullámvölgyek jellemeztek minket. A középmezőnyben végeztünk, mely úgy gondolom, hogy reális képet mutat a csapatról. Köszönöm a srácoknak,  szülőknek, stábnak és a vezetőségnek az idei munkát. Kellemes pihenést kívánok mindenkinek!”

U20: NEKA-BUDAI FARKASOK-RÉV 39:29

Korsós Ádám, U20-as edző értékelte az U20-as csapat legutóbbi mérkőzését

“Részünkről tét nélküli volt a találkozó. A srácok viszont nagyon jól álltak bele a mérkőzésbe, le a kalappal. Az első felidőben 2-3 ziccer is kimaradt, illetve kaptunk 2-3 könnyű gólt. A második félidő elején feljöttünk 2 gólra, ott azonban belementünk egy adok-kapok rohanásba, melyből sajnos nem mi jöttünk ki nyertesen, és talán itt el is dőlt a találkozó.  A srácok végig küzdöttek, harcoltak, így emelt fővel jöhettünk le a pályáról.  Köszönöm a hozzáállást, kellemes pihenést mindenkinek.” 

 

U21-es csapatunk Pécsre látogatott és győzelemmel zárta a szezont.

U21:PÉCSI VSE : BUDAI FARKASOK-RÉV U21 31:35 (15-22)

Csányi Gábor U21-es edző értékelte a csapat teljesítményét:

“Az NBII-es csapatunk tavaszi szereplése kifejezetten jónak mondaható. 11 mérkőzésből 8 győzelem, 1 döntetlen 2 vereség a mérlegünk, többek között az NB I/B-be feljutó Százhalombatta ellen is pontot tudtunk szerezni. A támadásban egész évben nem volt problémánk, az egyik legtöbb gólt szereztük a teljes NB II-es mezőnyt tekintve, illetve tavaszra a védekezésünk és a kapusok teljesítménye is jelentősen javult. A mérkőzéseinken jellemző volt a rendezetlen védelem elleni gyors kontra játék, illetve a rövid lefolyású támadások vezetése, ami magával hozta a nagy gólarányú győzelmeket. Úgy gondolom, az NB II-ben való versenyeztetés megfelelt a kitűzött céloknak, miszerint a fiatalok egy felnőtt bajnokságban tudtak értékes tapasztalatokat gyűjteni, ezzel gördülékenyebb átmenetet tudunk számukra biztosítani az utánpótlás korból a magasabb felnőtt osztályokban való szerepléshez. Házi gólkirályunk Willi Olivér mellett több játékusunk is dícséretes, jó teljesítményt nyújtott egész évben, nekik és az egész csapatnak köszönöm az egész éves munkájukat.”

Discover more from Budai Farkasok-Rév

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading