Szerdán kezdjük meg szereplésünket a Magyar Kupában

Matej Vuletát kérdeztük a Rákosmente elleni kupamérkőzésről.
 
Két győzelemmel kezdte a szezont a Budai Farkasok-Rév a bajnokságban. A Magyar Férfi Kézilabda NB 1/B nyitányán Ceglédről hoztunk el 2 pontot, míg legutóbb pénteken az Ajka ellen nyertünk 28-20-ra. Kiváló formában van a csapat, a nyáron érkező játékosok is remekül illeszkedtek be. Vuleta Matej irányítóként mindegyik találkozón pályára lépett és ezúttal is rendkívül motiváltan beszélt az előttük álló mérkőzésről.
 
“Ebben a szezonban mind a bajnokságban, mind a kupában csak a győzelem a célunk. Természetesen az első kupameccsünket is meg akarjuk nyerni, hiszen jó formában vagyunk. Két bajnoki győzelem van a hátunk mögött, és szeretnénk ezt a sorozatot a kupában is folytatni. Kemény, ugyanakkor izgalmas mérkőzés vár ránk, hiszen jól ismerjük az ellenfelünket, mivel ugyanabban a ligában játszunk. Legutóbb otthon győztünk ellenük, és most is hasonló eredményt szeretnénk elérni – mondta a horvát játékos.
 
A 22 éves irányító 2022 augusztusa óta tagja a csapatnak eddig összesen 54 meccsen lépett pályára a Farkasok mezében.
 
Nagyon jól kezdtük a szezont, remekül érezzük magunkat és kiválóan edzünk, bízom benne, hogy ez a lendület kitart egészen a végéig. Remélem, hogy a szurkolók ismét velünk tartanak egy újabb érdekes és kiélezett meccsen. Az ő támogatásukkal minden könnyebb, és remélem, hogy az egész szezon során
velünk lesznek, hiszen ők jelentik a 7. játékost a pályán.”
 
🏆 A találkozó szerdán 18 órakor kezdődik a BVUSS-ben, a belépés ingyenes! Csatlakozzatok minél többen, hiszen nagyon kell a Farkasoknak a biztatás!