Szépen zárták az évet utánpótláscsapataink

Serdülő és ifjúsági csapataink is győzelmet arattak az év utolsó bajnoki mérkőzésein. Tuba Kovács Ervin serdülői a Pénzügyőr otthonában nyertek szerdán, a Korsós Ádám edzette ifik pedig Szigetszentmiklóson ünnepelhettek gólzáporos győzelmet csütörtökön.

Serdülőink a bajnokság féltávjánál öt győzelemmel és hét vereséggel, tíz ponttal a tabella kilencedik helyén állnak, míg az ificsapat ugyanolyan mérleggel a tizedik pozícióban telel a saját pontvadászatában.

2021. december 8.

Fiú Serdülő I. osztály – Nyugat, 12. forduló

Pénzügyőr SE – Budai Farkasok-Rév Group 28–34 (11–15)

Tuba Kovács Ervin vezetőedző: “Az ősz utolsó bajnoki mérkőzésére végre teljes kerettel készülhettünk. Jól kezdtünk, végig domináltuk védekezésben és támadásban is az első félidőt. Fordulás után idén először végre ott tudtuk folytatni a mérkőzést, ahol az első félidőben abbahagytuk, igazi örömjáték volt. Élvezték a játékot a srácok és megérdemelt győzelmet arattak. Gratulálok az egész csapatnak, innen kell folytatni tavasszal!”

 

2021. december 9.

Férfi Ifjúsági I. osztály – Nyugat, 12. forduló

Szigetszentmiklósi KSK – Budai Farkasok-Rév Group 23–50 (14–20)

Korsós Ádám vezetőedző: “Idei utolsó ifi mérkőzésünkkel igyekeztünk szépen befejezni az őszi szezont. Sajnos az első félidőben ebből nem sokat láttam, kicsit belealudtunk a mérkőzésbe, de a második félidőre sikerült felrázni a csapatot. A mérkőzésen csak a  gólkülönbség volt kérdéses, megérdemelt győzelmet arattunk.”