Bődy István, a Beach Angels és Beach Stars vezetője értékelte a hétvégi fordulót
„Kulcsfontosságú hétvége volt a Balaton-parton, hiszen a cél az országos döntőbe jutás volt, amit azzal a tudattal kellett kiharcolnunk, hogy a salgótarjáni zárófordulón már nem vesznek részt csapataink. Ennek fényében a tét nem volt kicsi: mindkét együttessel a legjobb hat közé akartunk kerülni és ez sikerült is! A fiúkkal bronzérmet, a lányokkal a hatodik helyet szereztük meg.
A fiúcsapat először tudott teljes kerettel kiállni: utánpótlás-válogatottjaink és az új fiatal játékosaink végre együtt léptek pályára. Már az edzéseken is látszott, hogy a két társaság gyorsan összecsiszolódik – a pályán pedig látványos, minőségi strandkézilabdát produkáltak. Ez a fiatal csapat valódi közösségként működik. Hat mérkőzést játszottunk összesen és az elődöntőt kivéve (ott szétlövésre került sor) minden mérkőzésünket 2:0-ra nyertünk. Az elődöntőben a szétlövés hatodik körben hibáztunk, így a bronzmeccsen folytathattuk. A helyosztó rendkívül kiélezett volt: az első szettet időntúli szabaddobással, a másodikat aranygóllal nyertük. Ez a győzelem jól mutatta a csapat tartását és az előttük álló ígéretes jövőt. Külön büszkeség, hogy a torna legjobbja a mi játékosunk, Németh Péter lett.
A lányok is magabiztosan, de nem elbizakodva érkeztek a tornára – az ausztriai ezüstérem sok önbizalmat adott nekik. Ennek ellenére nehezen indult a hétvége, de az utolsó csoportmeccsen aratott győzelemmel bejutottunk a legjobb nyolcba. Innen az 5–8. helyekért folytattuk, és végül a hatodik helyet szereztük meg. Figyelembe véve, hogy 11 csapatos mezőnyben versenyeztünk, ráadásul két játékossal kevesebbet tudtunk nevezni a megszokottnál, ez óriási eredmény. Tarjányi Dávid ezúttal edzőként irányította a lányokat, kiválóan helyettesítve Félegyházi Zsoltot, és új játékelemekkel színesítette a játékunkat.
Összességében elmondható: a célunkat elértük, ott leszünk a Magyar Bajnokság augusztus 1–3. között megrendezésre kerülő agárdi döntőjében! Bár már elindult a teremkézilabda-felkészülés, szeretnénk még néhány edzéssel készülni – és meglepetést okozni a fináléban.”— zárta gondolatait Bődy István.
A Strandkézilabda bajnokság további programja ITT érhető el.