Rangadó Debrecenben

Szombaton 18 órakor a listavezető, DEAC otthonában lépnek pályára a Farkasok. A debreceni mérkőzés előtt két játékosunkat is megkérdeztünk az esélyekről.

Csapatunk jelenleg a 3. helyen áll a Magyar Férfi Kézilabda NB I/B tabelláján, 7 fordulót követően. A Budai Farkasok-Rév jól kezdett: 5 fordulót követően vezettük a bajnokságot, de becsúszott egy vereség Vecsésen, ahol nem bírtunk a hazaiak kemény védekezésével. Ezt követően úgy folytattuk, mintha mi sem történt volna, és Debrecenbe is a 2 pontért megy együttesünk, hiszen egyértelműen a feljutás a cél ebben a szezonban.

Kristóf Mátyás, irányító:

„A Debrecen az eddigi fordulókban megmutatta, hogy komoly erőt képviselnek, emiatt nagyon nehéz mérkőzésre számítunk ellenük. Természetesen a győzelemért utazunk, azonban rutinos játékosok alkotják a csapatukat, így óriási koncentrációra lesz szükségünk a két pont megszerzéséhez. Az egész hét a felkészülésről szól, igyekszünk minden játékelemben föléjük kerekedni. Az eddigi teljesítményünket stabilnak érzem, sajnos Vecsésen a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát.”

Szeitl László, beálló:

„Számunkra az eddigi szezon egyik legfontosabb mérkőzése következik, ráadásul idegenben. Rangadóra készülünk, ahol bármi megtörténhet, de győzni megyünk Debrecenbe, ennek fényében készültünk az egész héten. Mentálisan erősnek gondolom őket, hiszen 7 mérkőzést is megnyertek, hibátlan az idei mérlegük és a soron következő rangadót is hazai pályán játszák. A felkészülés ugyanúgy zajlik, mint az eddig mérkőzéseinkre, de a mérkőzés súlyát mindenki átérezte, koncentráltabbnak és céltudatosabbnak érzem a csapatot. Jelenleg csakis erre a mérkőzésre koncentrálunk. Céljaink vannak az idei szezonra, ehhez pedig minden mérkőzést meg kell nyerünk akár idegenben akár hazai pályán játszunk.”

A mérkőzést szombaton 18 órakor ÉLŐBEN, online a DEAC youtube csatornáján követhetitek figyelemmel. 

A következő hazai bajnoki mérkőzéseink:

  • November 3., vasárnap, 18:00 – BVUSS / BFR-Pick Szeged U21 (NB I/B 9. forduló)
    Jegyár: egységesen 1000 Ft, 14 év alatt ingyenes.
  • November 21., csütörtök, 18:30 – BFR-Rákosmente (NB I/B 11. forduló)
    Jegyár: egységesen 1000 Ft, 14 év alatt ingyenes.