Utánpótlás: öt korosztályban szereztünk pontokat

NB II Férfi-Dél-Nyugat (E-F) Alsóház 1. forduló

Budai Farkasok-Rév U21 – Siklós KC 31– 26 (15-11)

“A Siklós ellen kemény, férfias küzdelemre számítottunk, amelybe kitűnő hozzáállással állt bele a csapat. Agresszív védekezésünkkel, valamint a kapuban Geröly Dani bravúrjaival az első félidő végére több gólos előnyre tettünk szert. A folytatásban is mindig sikerült megtalálni a támadásokban a jó befejezéseket; szinte minden poszton ma jó százalékban sikerültek a lövéseink. Egyedül a balátlövő poszton tapasztaltunk egy kis bizonytalanságot. A csapat mai, valamint a hétközi teljesítményét is jónak értékelem: küzdeni tudásból és akaratból jelesre vizsgáztak a fiúk”. – mondta Csányi Gábor, BFR U21-es edző.

FU20 I. osztály-Nyugat 17. forduló

Budai Farkasok-Rév – Agrofeed UNI Győr 40– 35 (23-17)

“A mérkőzésen végig szellemesen és jól kézilabdáztunk. Támadásaink ötletesek voltak, a befejezések pedig megfelelő arányban sikerültek. Csengeri kézben tartotta a csapat játékát, és több társával együtt ma igen gólerősen játszott. Védekezésben Grama Zsombor kemény játéka volt kiemelkedő, a kapuban pedig Bóta Bercel teljesítménye sokat segített. Összességében egy jó mérkőzésen magabiztos győzelmet arattunk”. mondta Csányi Gábor, BFR U20-as edző.

FU18 I. osztály-Nyugat 17. forduló

Budai Farkasok-Rév : Agrofeed UNI Győr 36– 36 (19-20)

“Egy végletekig kiélezett mérkőzésre számítottam, ahol az fog dönteni, hogy melyik védekezés áll össze jobban. A 36-36 végeredmény nagyon nem ezt tükrözi. Hullámzó volt a teljesítményünk a mérkőzésen belül, de azt kell mondjam hogy igazságos döntetlen született. A mérkőzés végén az öltözőben is elmondtam, hogy ilyen és ehhez hasonló mérkőzésekből tanulunk a legtöbbet, és ma ha netán kikaptunk volna egy góllal, akkor is bele lehet nézni abba a bizonyos tükörbe. Ismét jól küzdöttünk, akartuk a sikert. Ma ez lett, biztos vagyok benne, másnap már máshogy lenne.” mondta Teimel Róbert BFR U18-as edző

FU16 I. osztály-Alsóház 3. forduló

Gyáli BKSE – Budai Farkasok-Rév 30– 51 (20-25)

“Esélyesebb csapatként utaztunk Gyálra, így azt kértem a fiúktól, hogy próbálják meg a kapott gólok számát minimalizálni. Ez az első félidőben egyáltalán nem sikerült, ahogy a húsz kapott gól is mutatja, és elég sok fegyelmezetlenség jellemzett minket. A második játékrészben, már sokkal több biztató jel volt. A kapott gólok száma lecsökkent tízre, és támadásban is inkább a csapat játék volt jelen, mint az egyénieskedés. Gratulálok a győzelemhez!– mondta Teimel-Mikó Gréta, BFR U16-os edző.

Gyermekbajnokság FU14 – OGYB FU14 VI. csoport (Fejér, Győr, Komárom, Pest) 6. forduló

Moyra-Budaörs Handball – Budai Farkasok-Rév 18– 25 (9– 11)

Fotó: Bodnár Lajos archív

Discover more from Budai Farkasok-Rév

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading