Az NB I/B 10. fordulójában idegenben léptünk pályára a listavezető Szigetszentmiklós ellen. A Farkasok mindent beleadtak a fontos bajnoki találkozón, de nem sikerült a bravúr, 23-22-re elveszítettük a mérkőzést.
A mérkőzésről két játékosunk hiányzott, a sérült Matej Vuleta és Bendicsek Ákos a lelátón foglalt helyet. Szerencsére a kisebb sérüléssel bajlódó, Szeitl László és a betegség után visszatérő Kristóf Mátyás is tudta vállalni a játékot.
Óriási izgalmakat hozott az első félidő. Két percig gól sem esett, aztán igen kiegyenlített találkozót láthattak a szurkolók, Csengeri Hunor szerezte meg a vezetést a 3. percben (0-1). Ezt követően hárommal is mentünk már, amikor a 8. percben Pulay Gábor talált a kapunkba (1-3). A Farkasok pörögtek jobban a folytatásban, domináltunk az első negyedórában, majd a 20. percben Márton Bence góljával megszerezték a vezetést a hazaiak (10-9). Küzdöttünk, hajtottunk, Nourelden Khaled irányító poszton is helytállt, azonban nem volt elég lendületünk az első félidei előny megszerzéséhez, 14-13-al mentek szünetre a csapatok.
A második játékrészben jól kezdtünk, majd Kende Péter góljával a 36. percben átvettük a vezetést (15-16). Tóth Norman érkezett a kapuba Balogh Tibort váltva és hatalmas védésekkel bizonytalanította el a miklósiakat. A 48. percben kissé elfogyott az erőnk és Mario Cvitkovics kapus betalált az üres kapunkba (19-19). Ezt követően egy kisebb lejtmenet jött a csapatunk támadójátékában és végül 23-22-re elveszítettük a bajnokit.
SZKSK-Budai Farkasok-Rév 23-22 (14-13)
Keretünk: Balogh Tibor, Tóth Norman, Szeitl László, Nourelden Khaled, Horváth Dávid, Spekhardt Gergő, Bene Zsombor, Pintér Balázs, Csengeri Hunor, Kristóf Mátyás, Bodnár Géza (második félidő) Kovács Áron, Fekete Dávid, Hutvágner Ákos, Draskovics Gellért
A következő hazai mérkőzésünk:
November 21. csütörtök / BFR-Rákosmente NB I B/11. forduló BVUSS 18.30 / Jegyár: egységesen 1000 Ft, 14 év alatt ingyenes.