Megvan az első siker

Megszerezte szezonbeli első győzelmét a Budai Farkasok ifjúsági I. osztályban szereplő csapata, miután hazai környezetben 38-31-re legyőzte a Budakalászt a bajnokság második fordulójában.

A mérkőzés első félideje szoros küzdelmet hozott, 20-18-as budaörsi vezetésnél vonultak pihenőre a csapatok. Eleinte a második játékrészben sem sikerült komolyabb különbséget kialakítania a Farkasoknak, ötgólos hátrányból is visszakapaszkodott még a Budakalász. A hajrában azonban sikerült ellenfelük fölé nőnie Korsós Ádám fiainak, akik ezzel kiharcolták a győzelmet.

Budai Farkasok-Rév – Budakalász Kézilabda Zrt. 38-31 (20-18)

Korsós Ádám vezetőedző: “Az első tíz percben felváltva potyogtak a gólok, mindkét csapat könnyedén szerezte találatait. Védekezési rendszert váltottunk, amelynek köszönhetően több labdát tudtunk szerezni, több védett lövésünk volt és ebből jöttek a direkt indítás gólok. A második félidőben is jó tempót diktáltunk, felállt védelem elleni támadójátékunk és befejezéseink az egész mérkőzésen hatékonynak bizonyultak. Nagyon boldogok voltunk a mérkőzés után, jó játékkal egy remek csapatot sikerült legyőznünk. Így kell dolgoznunk tovább, hogy minél többször élhessük át együtt a lefújás utáni örömteli pillanatokat.”

Az ifik mellett a serdülők is javítottak az első játéknapon elszenvedett idegenbeli vereség után. Tuba-Kovács Ervin alakulata hazai környezetben, ugyancsak a Budakalász ellen lépett pályára a második körben, s fölényes, 38-18-as győzelmet aratott.

Budai Farkasok-Rév – Budakalász Kézilabda Zrt. 38-18 (18-10)

Tuba-Kovács Ervin vezetőedző: “Negyed órán át kerestük önmagunkat, sokat hibáztunk támadásban és védekezésben egyaránt. Időkérés után már egy jobb mentalitásban kézilabdázó társaság érkezett a pályára, így előnnyel vonulhattunk pihenőre. A második félidőben feljavult a védekezésünk és a kapus teljesítményünk, így azt gondolom, megérdemelten nyertünk.”

Forrás: Budai Farkasok/Budaörs Handball