Magyar Kupa: Százhalombatta a következő állomás

A Magyar Kupa 3. fordulójában csütörtökön a velünk egy bajnokságban szereplő Százhalombatta csapatához látogatunk.

A kupaszereplést magabiztosan kezdték a Farkasok: a Rákosmente ellen 33-29-re nyertünk, majd a Salgótarján ellen 21-42-re (bár pályaválasztó a Salgótarján volt, a mérkőzés a BVUSS-ben zajlott). Ezúttal a Százhalombatta együtteséhez utazunk, amely a Tököl (26-29) és a Váci FKA (32-33) együttesét győzte le az előző kupafordulókban. Számunkra kiemelt jelentőséggel bír, hogy még nem játszottunk a bajnokságban ellenfelünkkel, a battaiak jelenleg a 11. helyen állnak (6 vereség, 3 győzelem). Egyébként még novemberben, pontosan 30-án fogunk bajnokit játszani ellenfelünkkel ugyanezen a helyszínen. Lakatos Krisztián, kapusunk kiemelte ennek a jelentőségét is. 

“Mivel a Százhalombatta csapata ellen még nem volt alkalmunk megmérettetni magunkat a bajnokságban, ezért úgy gondolom, hogy egy tökéletes erőfelmérő lesz a csütörtöki kupamérkőzés. Egyelőre remekül menetelünk a kupában, és szeretnénk, ha nem szakadna meg ez a széria, szeretnénk minél tovább eljutni. Úgy érzem, hogy a csapat remek formában van, hétről hétre egyre jobban csiszolódunk össze, és összeállt a játékunk. Fontos kiemelni, hogy jelenleg is rengeteg játékosunk van kiváló formában és teljesít fantasztikusan hétről hétre.”

Magyar Kupa 3. forduló

2024.11.07. 19:00 Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta

Százhalombattai KE-Budai Farkasok-Rév