Magabiztos siker hazai pályán

Az NB I/B negyedik fordulójának nyitómérkőzésén a tabella élén álló Budai Farkasok-Rév Group legyőzte a BFKA-Balatonfüredet. A hazai pályán szereplő együttes szinte végig vezetve tartotta itthon a bajnoki pontokat.

Koi Endre vezetőedző előzetesen nehéz mérkőzésre számított, egy tehetséges, rendkívül gyors és attraktív játékot játszó csapat ellen. Ebből a találkozó első felében kapott is ízelítőt a budaörsi publikum, Tóth Norman kapusnak többször bravúros védésekkel kellett segítenie a Farkasokat. Mindazonáltal vezetni először és egyben utoljára 1–2-es állásnál, a negyedik percben sikerült a balatonfüredieknek, utána fokozatosan átvették az irányítást a mieink. 16–13-as hazai vezetésnél vonultak szünetre a csapatok.

A fordulás után úgy tűnt, a BFKA az öltözőben ragadt, a házigazdák pedig egyre nagyobb fölénybe kerültek. A meccs utolsó negyedéhez közeledve gyors egymásutánban három kétperces kiállítással büntették a füredieket, ezt kihasználva az 54. percre már tíz gólosra duzzadt a Budai Farkasok előnye. Maradt is a tíz közte a végére, 30–20-as győzelmet ünnepelhetett a budaörsi közönség. A házigazda legeredményesebb játékosa Nourelden Khalid volt a maga 6 góljával, de Auer Christopher, Kecskeméti Tamás és Németh Alex is öt gólig jutott.

NB I/B Férfi Nyugati csoport, alapszakasz, 4. forduló
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand, Budaörs, 100 néző. Vezette: Haskó T., Natkai N.
Budai Farkasok-Rév Group – BFKA-Balatonfüred 30–20 (16–13)
Budai Farkasok: Tóth, Bende – Auer (5), Kecskeméti (5), Benmiloud (1), Oláh (1), Nourelden (6), Valler, Korsós, Boros (1), Németh (5), Szövérdffy (3), Papp, Rédai (2), Kovács, Khalil (1). Vezetőedző: Koi Endre.

Koi Endre vezetőedző: „Nagyon jó csapat ellen sikerült megszerezni a győzelmet, ami külön értékes számunkra. A jó periódusainkat most sokkal tovább fenn tudtuk tartani.”

A Budai Farkasok-Rév az NB I/B következő, ötödik játéknapján rangadót játszik a második helyen álló PLER-Budapest ellen a pestszentimrei Sportkastélyban. A találkozót október 15-én pénteken, 18 órától rendezik.