Küzdésből jeles – Up-szezonértékelő U12 lány

Utánpótlás szezonértékelő sorozattal zárjuk a kézilabdás évet. A legifjabbaktól egészen a férfi ifjúsági csapatig haladva egy-egy rövid cikkben vezetőedzőink foglalják össze a 2018/2019-es szezon legjelentősebb történéseit. Az U12-es Farkas lány különítmény Farkas Edit vezetésével a nagy távolságok ellenére egységes csapatként komoly csatákat nyert meg a korosztályos bajnokságban és a meghívásos tornákon egyaránt.

Budai Farkasok U12 lány
Vezetőedző: Farkas Edit
Bajnokságok: U12 lány Kovács László régió

„2018 augusztusában kezdtük meg a sikerélményekben gazdag közös munkát a lányokkal. Tudomásom szerint a környéken rajtunk kívül nincs még egy utánpótlás csapat, amelynek tagjai ilyen sok helyről – a zsámbéki medencéből, Budapest északi részéről, Dunakesziről és Veresegyházáról –, járnak hűségesen kézilabdázni és alkotnak egy ütőképes gárdát. Augusztus közepétől folyamatosan nagy létszámban érkeztek hozzánk a játékosok, akiket a Kovács László régióban a saját korosztályukban versenyeztettünk. A távolságokat sokszor kihívás leküzdeni, így nem volt túl sok lehetőségünk együtt edzeni, ám ennek ellenére a mérkőzéseken ritkán volt tapasztalható az összeszokatlanság. Sőt! A lányok hihetetlenül jól felismerték, megoldották a helyzeteket és mindenben segítették, támogatták egymást. A korosztályos bajnokság fordulói mellett két tornán is el tudtunk indulni a szezon során, nagyon büszke voltam arra, hogy én lehetek az edzőjük, mert a kitartásukkal és akaratukkal komoly csatákat, mérkőzéseket nyertek meg, még érmeket is szereztek. A bajnokságban a kezdeti bizonytalanság után sok-sok győzelmet zsebelhettek be. Nagyon szeretném, ha ez a csapat – a nagy távolságok ellenére – együtt maradna és ebben az összeállításban szerepelhetne a 2019/2020-as idényben is. Küzdésből jeles, csak így tovább!”Farkas Edit, Budai Farkasok U12 lány vezetőedző