Október utolsó előtti hete óta nem lépett pályára hazai közegben a Budai Farkasok-Rév Group a férfi kézilabda NB I/B-ben. A BFKA-Veszprém elleni budaörsi döntetlen óta a Magyar Kupában és a Liga Kupában is nyertek egy-egy mérkőzést Tóth Normanék, sőt az NB I/B-ben Győrből is elhozták a bajnoki pontokat, e hét szombaton viszont már ismét Budaörsön, méghozzá a Tata ellen bizonyíthatnak.
A Tatai AC hét kör után négy győzelemmel és három vereséggel, nyolc ponttal a Nyugat alapszakasz tabella hatodik helyén található, míg Koi Endre legénysége hat siker és egy döntetlen társaságában, tizenhárom ponttal vezeti a bajnokságot.
“Az előző szezonban mind a két mérkőzésen nyertek ellenünk, úgyhogy kettőzött erővel készülünk a szombati találkozóra. Jó védekezés és jó kapusteljesítmény jellemzi a tataiakat, úgyhogy erre mindenféleképpen készülünk. Egy szellemes és gyors támadójátékkal át tudjuk játszani őket. Szeretnénk fenntartani a jó védekezésünket, ami ránk jellemző ebben a szezonban.” – nyilatkozta Koi Endre vezetőedző a párharc előtt.
Az összecsapást a budaörsi TV2040 élőben közvetíti.







