Korsós Ádám a fedélzeten

Komoly élvonalbeli rutinnal rendelkező irányító, átlövő kettős szerepben csatlakozik a napokban a Budai Farkasokhoz. Korsós Ádám a következő két szezonban az első csapatot a pályán, az U15-ös Farkas fiúkat az oldalvonal mellől a legjobb tudása szerint segíti majd. Nem tervezte a váltást, ám Koi Endre neki szánt játékos szerepére és a házon belül felajánlott utánpótlás-nevelésre végül igent mondott. Új igazolásunkat az eddig megtett útról és a közeljövőről kérdeztük.

 

Több mint 10 év NB I-es tapasztalattal csatlakozol idén nyáron a Farkasokhoz. Merre vezetett az utad?
Nyolc éves koromban Szigetszentmiklóson kezdtem el kézilabdázni, majd az általános iskola befejezését kövezően a fővárosba a PLER-hez (korábban Rév TSC) kerültem, ahol végigjártam a teljes ranglétrát és a korosztályos válogatottakat. 17 évesen itt mutatkoztam be az élvonalban. Öt évvel később, 22 évesen igazoltam el Mezőkövesdre, amit Vác, Balmazújváros és Dabas követett. A 2018/19-es szezonra 15 év távollét után tértem haza Szigetszentmiklósra, ahonnan megmondom őszintén, nem is terveztem már váltani.

Mi győzött meg, hogy mégis továbbállj?
A Budai Farkasok komplex ajánlata egyértelműen találkozott az én elképzeléseimmel. Koi Endre vette fel velem a kapcsolatot, akivel korábban Balmazújvárosban dolgoztam már együtt. Egy rutinos belső posztos játékost keresett, aki védekezésben stabilitást ad a csapatnak és támadásban is nyugodtan a pályán lehet hagyni. Jelen pillanatban úgy érzem, védekezésben előrébb vagyok, mint támadásban. Az utóbbi években NB I-ben inkább csak védekeztem, Miklóson kezdtem visszarázódni a támadásba. Keményen fogok dolgozni, hogy hasznos tagja lehessek a társaságnak. Ugyanakkor 31 évesen a játék mellett gondolnom kell a jövőmre is. Korábban Balmazújvárosban, Dabason és a KSA-nál is foglalkoztam már gyerekekkel, az U15-ös Farkas fiúk az ötödik utánpótlás csapatom lesznek. Jelenleg C-licenszes edzői papírom van, így tervben van a továbbtanulás is, amit sikeres felvételi után szintén támogatnak a klubnál. Ha egy nap szeretnék felnőtt csapat mellett edzősködni, el kell indulnom az úton. Összeálltak a csillagok, így két évre elköteleztem magam a Farkasokhoz.

Milyen várakozásokkal vágsz neki az új fejezetnek?
Izgatottan várom az új kihívásokat! Amit korábbról tudtam és eddig tapasztaltam a Budai Farkasokból, pozitív környezetet és ígéretes jövőt festenek elém. Jó az irány, tudatos építkezés zajlik a klubnál, növekedik az utánpótlás bázis, folyamatos a fejlődés. Szeretném segíteni a felnőtt csapatot a céljai elérésében, a megerősödésben és a felzárkózásban az élmezőnyhöz. Az edzősködés nagy kihívás lesz, az U15 lesz a legidősebb korosztály, amivel eddig foglalkoztam. Meg kell ismerkednem a gyerekekkel, még nem tudom milyen szinten állnak, de a célom elsősorban fokozatos fejlődés segítése lesz. Lekopogom, de eddig mindenhol nagyon jól kijöttem a gyerekekkel, az összes utánpótlás csapatomnál szomorúak voltak, amikor váltanom kellett. Azon leszek a Farkasoknál is, hogy jó kapcsolatot és biztonságos fejlődési környezetet alakítsunk ki a fiatalokkal közösen.

Névjegy:
Korsós Ádám
Poszt: Irányító, átlövő
Született: Budapest, 1988. április 28.
Magasság/súly: 194 cm / 94kg
Korábbi klubjai: Szigetszentmiklós, PLER, Mezőkövesd (NB I), Vác (NB I), Balmazújváros (NB I/B, NB I), Dabas (NB I/B, NB I), Szigetszentmiklós (NB I/B)