A Magyar Férfi Kézilabda NB I/B 16. fordulójában hazai pályán 25-26-ra legyőztük a Cegléd csapatát.
A több mint egyhónapos téliszünetet eredményes felkészüléssel töltöttük, ez szerencsére meg is látszódott az első tíz percben mutatott játékban. Jól kezdtük a találkozót, hamar sikerült dominálnunk a remek védekezésünknek köszönhetően. Jók voltak a blokkok, amelyből tudtunk kontrázni és a befejezésekben is hatékonyak voltunk. Bene Zsombor szerezte idei első találatunkat a bajnokságban, majd Nourelden Khaled, Csengeri Hunor, Szeitl László és Kovács Áron is eredményes volt. A 10. percben 7-4-et mutatott az eredményjelző. A folytatásban kissé kiengedtünk, néhány hiba után szorosabbá vált a találkozó Tóth Norman bravúrjainak köszönhetően tartottuk magunkat, de jött a feketeleves, több támadás során elkövetett hiba és eladott labda miatt feljött a Cegléd és háromgólos hátránnyal 12-15-el mentünk a szünetre.
A második játékrész felemás játékot hozott: lendületesek voltak a támadásaink és a 35. percben sikerült Kristóf Mátyás góljával kiegyenlítenünk (16-16). Ezt követően nem úgy alakoult a mérkőzés, ahogy szerettük volna, a Cegléd ment előre, mi pedig sokat hibáztunk. Végül óriási izgalmak maradtak az utolsó 30 másodpercre. 26-25-nél egy időkérés után a Cegléd támadott, de sikerült kivédekeznünk a hátralévő időt. Összességében elmondható, hogy egy nagyon küzdelmes végjáték után, nem kis szerencsével szereztük meg a két pontot.
Budai Farkasok-Rév-Ceglédi KK 26-25 (12-15)
Keretünk: Balogh Tibor, Tóth Norman, Szeitl László, Nourelden Khaled, Horváth Dávid, Spekhardt Gergő, Bene Zsombor, Bodnár Géza, Vuleta Matej, Pintér Balázs, Csengeri Hunor, Kristóf Mátyás, Fekete Dávid, Kovács Áron, Hutvágner Ákos, Kende Péter,
Gólszerzőink: Csengeri Hunor (6), Nourelden Khaled, Kovács Áron (5), Vuleta Matej, Kristóf Mátyás, Szeitl László (3), Horváth Dávid, Bene Zsombor, Spekhardt Gergő, Hutvágner Ákos (1),
Következő hazai mérkőzésünk:
BFR-Békés
2025.02.14. 18:30, BVUSS
1000 Ft a belépés, 14 éven aluliaknak ingyenes
Szurkoljunk együtt a csapatnak! Hajrá, Farkasok!