Két pont a zsebben! Győztek a Farkasok!

Nyolcgólos félidei előnyt épített ki a Budai Farkasok-Rév, majd a második játékrészben felzárkózó ellenféllel szemben is megőrizte vezetését. A találkozó utolsó percei izgalmasan alakultak, végül 34–31-es siker született.

Jól kezdték a mérkőzést a Farkasok: Juhász Ádám szerezte az első gólt, majd Marino Maric találataival az ötödik percben már 4–1 állt az eredményjelzőn. Az ellenfél többször is egy gólra zárkózott, a vezetést azonban nem engedte ki a kezéből a budai együttes.

Az első félidő közepétől fokozatosan nőtt a különbség. Pintér Balázs, Prainer Viktor és Marko Panic is hozzátette a maga góljait, a Farkasok pedig 11–8 után sorozatban hat találatot szereztek. A 24. percre így 17–8-ra alakult az állás. A szünet előtt az ellenfél is eredményesebb lett, de Mel­nicsuk Viktor utolsó másodpercekben szerzett góljával 20–12-es budai vezetésnél ért véget az első játékrész.

A fordulás után már kiegyenlítettebb mérkőzés zajlott. A vendégek a 40. perc előtt öt gólra csökkentették hátrányukat, 24–19-nél azonban ismét érkeztek a Farkasok válaszai. Prainer Viktor, Hutvágner Ákos, Herman Josefsson és Nourelden Khaled is betalált, így sikerült újra növelni az előnyt.

Az 53. percben Nourelden góljával még 33–25-re vezettek a Farkasok, ezt követően azonban hosszabb gólcsend következett. Az ellenfél öt egymást követő találattal 33–30-ra kapaszkodott vissza, így a hajrában ismét szorossá vált a mérkőzés.

A fontos pillanatban Juhász Ádám törte meg a budai gólcsendet: 58:38-nál szerzett találata négygólosra növelte a különbséget. Az utolsó percben az ellenfél még szépített, a Farkasok győzelme azonban megmaradt: 34–31 lett a végeredmény.

A budai csapat legeredményesebb játékosa a hatgólos Prainer Viktor volt, míg Juhász Ádám, Marino Maric és Pintér Balázs Árpád egyaránt öt találattal járult hozzá a sikerhez.

Az Eger elleni bajnokin szokásunkhoz híven a ti szavazataitok alapján választottuk meg a mérkőzés legjobbjait! A Budai Farkasok-Rév csapatából a 23-as mezben játszó Pintér Balázs, az Eger keretéből pedig a 12-es mezszámú Szabad Dávid vehette át az ajándékot Bődy Mihálytól, a BFR elnökétől és alapító tulajdonosától. Gratulálunk a díjazottaknak, nektek pedig köszönjük a szavazatokat!

📸 Fotók: budaifarkasok(.)hu/Pozsonyi Roland
#HajráFarkasok 🐺