Ifistáink ismét a győztes úton

A Budai Farkasok-Rév Group serdülő és ifjúsági csapata is hazai pályán játszott bajnoki mérkőzéseket múlt hét csütörtökön. Egy döntetlent és egy sikert könyvelhettek el.

Tuba-Kovács Ervin serdülői az Éles Kézilabda Iskolát látták vendégül. A mérkőzés kezdetén hamar háromgólos előnybe került az Éles, a Budai Farkasok csak ezután lendültek játékba. A 11. percre sikerült utolérni a veszprémieket 7–7-nél, sőt fordítottak is a srácok. Innentől fogva fej-fej mellett haladtak a csapatok. 17–16-os állást mutatott az eredményjelző a félidőben. A második játékrész elejét jobban megnyomták a mieink, és  egészen a hajráig úgy tűnt, meg is nyerik a meccset. Az utolsó percekre azonban visszakapaszkodott a vendégcsapat és ki is egyenlített, így 32–32-es döntetlennel zárult a bajnoki.

Fiú Serdülő I. osztály – Nyugat, 7. forduló:

Budai Farkasok-Rév Group – Éles Kézilabda Iskola SE 32–32 (17–16)

 

Rossz sorozatából kilábalni igyekvő ifjúsági együttesünk a sereghajtó Várpalotai Bányász Sportkört fogadta, győzelmi reményekkel. Ugyan a meccs elején egy kicsit rájuk ijesztettek a várpalotaiak, Korsós Ádám fiai gyorsan magukra találtak és végül egészen magabiztosan hozták a papírformát, így négy vesztes bajnokit követően újra győzelmet ünnepelhettek.

Férfi Ifjúsági I. osztály – Nyugat, 7. forduló:

Budai Farkasok-Rév Group – Várpalotai BSK 40–24 (16–10)