Szombaton ismét hazai pályán lépnek pályára a Budai Farkasok-Rév játékosai! A K&H férfi kézilabda liga 5. fordulójában a BEPELOG Dabas érkezik a BVUSS-be, ahol csapatunk célja egyértelmű: megszerezni első bajnoki pontjait.
A Várpalota elleni Magyar Kupa-siker fontos lendületet adhat a folytatáshoz. Korsós Ádám másodedző szerint nagy szüksége volt már a csapatnak a győzelemre, még akkor is, ha a játék nem volt minden szempontból tökéletes.
„Remélem, hogy ez el tud indítani minket fölfelé” – fogalmazott a szakember, aki a Dabas elleni találkozón is győzelmet vár. Kiemelte, hogy a frissen feljutó ellenfél keretében rutinos játékosok és bizonyítani vágyó fiatalok egyaránt szerepelnek, így nehéz mérkőzésre számít.
Bene Zsombor, csapatunk védő specialistája szintén bizakodóan várja a szombati összecsapást. Véleménye szerint a Várpalota elleni találkozón támadásban már látható volt az előrelépés, a Dabas ellen pedig a taktikai fegyelem lehet a siker kulcsa.
„Remélem, két ponttal fogunk tudni lejönni a pályáról” – mondta játékosunk, aki arra is kérte szurkolóinkat, hogy minél többen buzdítsák a csapatot a helyszínen.
Korsós Ádám másodedzőnk szerint mindennél jobban kell ez a két pont kijelentette, hogy “ez egy nagyon nehéz mérkőzés lesz, […] de csak a győzelem elfogadható számunkra.”
Most ismét hatalmas szükségünk lesz rátok! Töltsük meg együtt a BVUSS lelátóit, és szerezzük meg közösen az első bajnoki győzelmet! Falka készülj!
🐺 Mérkőzésinformációk
📅 2026. október 10. (szombat), 18:00
🏆 K&H férfi liga – 5. forduló
🤾 Budai Farkasok-Rév – BEPELOG Dabas
📍 BVUSS, Budaörs
🎟️ Jegyárak elővételben:
Felnőttjegy (hazai és vendég): 3 500 Ft
Diák- és nyugdíjasjegy (hazai és vendég): 1 750 Ft
Vedd meg a jegyed elővételben online, kedvezőbb áron!
👉 Online jegyvásárlás a Facebook hozzászólásoknál található linken és weboldalunkon!
Gyere el, szurkolj nekünk, és harcoljuk ki együtt a győzelmet!
🐺 Hajrá, Farkasok!