Háttérből a Farkasok sikeréért

Péter Mónika november végén csatlakozott a Budai Farkasok managementjéhez. Hogy ki ő, mi a feladata és milyen célokért dolgozik a háttérben, az kiderül a vele készült interjúnkból.

Hogy mutatnád be magad néhány mondatban?
Nyitott, érdeklődő, céltudatos, elsősorban problémamegoldó embernek tartom magam. Addig nem nyugszom, amíg meg nem találjuk az adott helyzetben a legideálisabb megoldást. 18 éves korom óta a vállalkozói szférában élek, kis túlzással gyakorlatilag minden érdekel. Szeretek új folyamatok aktív részese lenni, családi kisvállalkozástól kezdve egészen a nagyvállalati vezető beosztásig sok helyen kipróbálhattam már magam.

Hogyan viszonyulsz a sport világához?
A sport végigkísérte az eddigi életemet. Testnevelés tagozatos iskolákba jártam és a TF-re készültem továbbtanulni, de egy gerincsérülés szó szerint kettétörte a pályafutásom. Sajnos így fel sem merülhetett, hogy egy nap élsportoló legyen belőlem. Ha őszinte akarok lenni, nem voltam kiemelkedő tehetség, de voltam annyira jó, hogy egy időben országos versenyeken is dobogós helyezéseket érjek el. Azonban végül nem volt mit tenni, így jött a gazdasági pálya, a vállalkozás és később a Pénzügyi Számviteli Főiskola.

2018. november 19-e óta vagy a Budai Farkasok ügyvezetője. Körvonalazódott az első három hónapban, hogy mire is vállalkoztál?
Igen, az első hetek, hónapok a tanulásról és a rendszer feltérképezéséről szóltak, hiszen egyben kell látnom mindent. A tavaszi szezon indulásával élesednek igazán a dolgok. Hozzám tartozik a gazdasági és a pénzügyi folyamatok kezelése, a szervezeti struktúra finomhangolása, az eszközbeszerzések, az edzők munkájának összefogása, az ügyes-bajos dolgok kibogozása, a kisbuszok menedzselése, a nyári programok megszervezése és még sok minden. Elsőre veszélyesen hangzik, de lépésről lépésre haladunk. Élvezem a feladatokat, ráadásul nagyon nyitottan és pozitívan fogadtak a kollégák és a szülők, ezt ezúton is köszönöm nekik.

Milyen célokat tűztél ki magad elé?
Elsősorban azt szeretném elérni, hogy a Budai Farkasok berkein belül mindenki tisztán lássa és tudja a feladatát. Ha probléma, kérdés, kérés merül fel, célirányosan legyen hova fordulni. A terv egy olyan szervezeti felépítés megalkotása, ami idővel önjáróbb lesz és természetesen a rendelkezésünkre álló források minél hatékonyabb felhasználásának elősegítése. A klubon belüli kommunikációs folyamatok javítása mellett támogatni fogom az edzők és a hozzátartozók közötti interakció fejlődését. A pénzügyek területén első lépésként kiadtunk egy egységes tagdíjfizetési szabályzatot. A nyugodt és kiegyensúlyozott működéshez mindez elengedhetetlen.

Mikor kereshetnek téged a szülők, hozzátartozók?
Természetesen probléma esetén elérhető vagyok mindenki számára, de azt szeretném, hogy első körben minden esetben az edzőt keressék a hozzátartozók. Ők vannak a gyerekekkel nap mint nap, így az edzésekről, a meccsekről, az utazásokról, a sportorvosról, az igazolásokról, a versenyeztetésről, a felszerelésről ők fognak tudni információt adni. Ha az edző nem tudja valamire a választ, azon leszek, hogy segítsek.

Kapcsolat: monika.peter@budaifarkasok.hu

Pénzügyi kérdések: penzugy@budaifarkasok.hu