Győztes rajt

A győzelem reményében utazott a Budai Farkasok – Rév a Százhalombattai KE otthonába, a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport alapszakaszának 1. fordulójában.

Koi Endre alakulata annak ellenére, hogy az első félidő végén vesztésre állt, a találkozó hajrájában már négygólos előnybe került. A házigazda azonban olyannyira faragott a hátrányából, hogy 34-34-nél az egyenlítés is összejött neki. Ezután viszont ismét a Budai Farkasok került előnybe, amit drámai végjátékban, de megőrzött és így a győzelmet is megszerezte.

Férfi NB I/B, Nyugati csoport, alapszakasz:
Százhalombattai KE – Budai Farkasok – Rév 34-35 (18-16)
Százhalombatta, 150 néző. Vezette: Hajdú, Halász

Budai Farkasok: Torma, Tóth N. (kapusok) – Auer, Kecskeméti 6, Yassine 1, Oláh 3, Nourelden 9, Valler 1, Korsós 3, Boros 1, Németh A. 4 (2), Szövérdffy 4, Papp, Kovács Á., Schulteisz, Khalil 3. Vezetőedző: Koi Endre

Koi Endre vezetőedző: “Tipikus első meccs volt. Idegesen játszottunk a találkozó java részében, de sikerült csapatmunkával, lelkesedéssel átlendülni a nehéz szituációkon, és a végén meg tudtuk szerezni a győzelmet.”