Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről. Utánpótlás panoráma!
FU20 I. osztály nyugat – 9. forduló
Budai Farkasok-Rév FU20 – Tatai AC 48–25 (25–11)
„A Tata elleni mérkőzésünket kötelező győzelemként jelöltük meg. Hasonlóan a Komló ellen, itt is sikerült jól beleállnunk a mérkőzésbe és mellé még a második félidő is jobban sikerült. Mindenkinek sikerült játékidőt biztosítani, a lövőhatékonyságunk is kimagasló volt, Sasi Márkus 7/7, Vida Beni 9/9, Nagy Levente 12/15. Gratulálok a csapatnak!“ – Korsós Ádám, BFR FU20 vezetőedző
FU18 I. osztály nyugat – 9. forduló
Budai Farkasok-Rév FU18 – Szigetszentmiklós KSK 26–33 (12–15)
„Egy hozzánk hasonló kaliberű csapattal találkoztunk. Becsülettel felkészültünk rájuk, tudtuk, mit várhatunk mind támadásban, mind védekezésben. A hiányzások, nyaralások sem könnyítették meg a felkészülésünket, így sajnos kicsit „csorba” kerettel vágtunk bele a találkozóba. Sajnos a végére elfáradtunk, sok hibával játszottunk elöl, amiből az ellenfelünk rendre gyors gólokkal tudott reagálni. Ekkora különbség talán nem volt a két csapat között!“ – Teimel Róbert, BFR FU18 vezetőedző
FU16 I. osztály nyugat – 7. forduló
Budai Farkasok-Rév FU16 – CYEB-Budakalász 31–31 (16–15)
„Tudtuk, hogy nehéz ütközet vár ránk a Budakalász ellen. Nagy meglepetés nem ért bennünket, az valósult meg a mérkőzésen, amire egész héten készültünk. Sajnos a végjátékban nem voltunk kellően fegyelmezettek és egy pontot odaajándékoztunk ellenfelünknek. Reméljük, tavasszal nem fogjuk bánni.“ – Teimel-Mikó Gréta, BFR FU16 vezetőedző
NB II Férfi-A csoport – 8. forduló
Budai Farkasok-Rév – Agrofeed UNI Győr II. FU21 31–40 (14–17)
“Bár a mérkőzés számunkra vereséggel végződött, összességében mégis inkább pozitív érzéseim maradtak a játékunkkal kapcsolatban. A csapatot inkább dicsérni tudtam, mint elmarasztalni. Támadásban úgy érzem, előreléptünk, több tetszetős megoldásunk volt az ellenfél kapuja előtt, az első félidőben pedig Bóta Bercel a kapuban is jó teljesítményt nyújtott. A küzdőszellemmel és az akarati tényezőkkel nem volt gond, helyenként jó kézilabdát láthatott a közönség. Egy 15 perces rossz periódus sajnos újra eldöntötte a mérkőzést: saját hibáink, az eladott labdák és a pontatlan befejezések olyan előnyhöz juttatták az ellenfelünket, amelyet már nem tudtunk ledolgozni. Nagy-Jávori Zalán és Nagy Levente ma 8-8 gólig jutott, és külön örülök annak, hogy Habda Bence jó és eredményes játékkal tért vissza.” Csányi Gábor, NBII vezetőedző
(Fotó: budaorshandball.hu/Bodnár Lajos archív)