Elhoztuk a 2 pontot Ajkáról

Az NB I/B 17. fordulójában az Ajka otthonába látogattunk.

Álmosan kezdtük a találkozót, sajnos nem úgy indult, ahogy szerettük volna, csakúgy mint a Cegléd elleni első meccs. Az első 10 perc kőkemény játékot hozott, mindkét csapat masszívan védekezett és sok szabálytalanság csúszott a játékba, 5-3-as eredményt mutatott a kijelző. Az ajkaiak keményen, fegyelmezetten állították meg a támadásainkat, így nem sikerült irányítanunk a találkozó első felét. A folytatásban is kevésnek bizonyult a lendületünk, de még továbbra is nyílt maradt a 20. perc után a találkozó (9-7).  Egy időkérés után még maradt 9 perc a félidőből. A 26. percben Matej Vuleta hacolt ki büntetőt, de Csengeri Hunor lövését Baracskai Sándor fogta, majd ezt követően sajnos mégegyet, így ez a félidőben Hutvágnerét is beleszámítva, a harmadik semlegesített hétméterese volt ez az ajkai kapusnak.

A második játékrész sokkal jobban kezdődött, Balogh Tibor, kapusunk remekelt, több nehéz labdát fogott és ért el. A 39. percben Szeitl László találatával megszereztük a vezetést (15-16). Ezt követően stabilizálódott a játékunk és az 50. percig jól védekeztünk, labdákat szereztünk. A lövés és védéshatékonyságunk is jobb volt, mint a hazai csapaté, sikerült magunkat felpörgetni a második játékrészre. Tóth Norman érkezett a kétperces kiállítást kapott Balogh Tibor helyére és egyből egy fantasztikus védéssel kezdett. Csengeri Hunor lendületesen játszott és ismét villant, ezzel növelve előnyünket a folytatásra (21-24) hat és fél perccel a vége előtt. A végét sikerült behúznunk és 2 ponttal a zsebünkben távoztunk Veszprém megyéből (21-25).

Összességében elmondható, hogy egy küzdelmes találkozón megérdemelten sikerült megszereznünk a 2 pontot, ezzel továbbra is feljutó helyen várva a 18. fordulót, a Szigetszentmiklós mögött.

KK Ajka KFT Budai Farkasok-Rév 21-25 (13-11)

Keretünk: Balogh Tibor, Tóth Norman, Szeitl László, Nourelden Khaled, Horváth Dávid, Spekhardt Gergő, Bene Zsombor, Vuleta Matej, Pintér Balázs, Csengeri Hunor, Kristóf Mátyás, Fekete Dávid, Kovács Áron, Hutvágner Ákos, Kende Péter, Draskovics Gellért

Következő hazai mérkőzésünk:

BFR-Békés

2025.02.14. 18:30, BVUSS
1000 Ft a belépés, 14 éven aluliaknak ingyenes
Szurkoljunk együtt a csapatnak! Hajrá, Farkasok!