EQology termékek a Budai Farkasok-Rév jövőjéért (x)

Kedves Szurkolóink! 

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Mindenkit, hogy klubunk nem csak a pályán, hanem azon kívül is komoly célokat tűzött ki maga elé. Mindezt annak érdekében tette, hogy egy stabilabb rendszert építsen fel hosszú távon. 

Ugyanakkor nem szeretnénk megfeledkezni azokról sem, akik a Budai Farkasok-Rév családjához tartoznak. Több olyan újdonságot bevezetünk, ami a gyermekek és a szülők számára egyaránt megadja az edzések és a mérkőzések utáni élményeket is a szürke hétköznapokban.  

Minden sportvezető kollégám érzi, tudja, hogy a TAO-s sporttámogatási rendszernek egyszer ebben a formában vége lesz és a működéshez szükséges forrásokat részben, vagy egészben más módon kell biztosítani majd. Mindamellett, hogy ez a támogatási rendszer megsokszorozta a sportoló gyerekek számát és összehasonlíthatatlanul jobb körülményeket teremtett számukra és a sportban dolgozó szakemberek számára is, talán a cégvezetőket leszoktatta a sport klasszikus üzleti értékeinek a -ez nem kell kihasználásáról. 

A Budai Farkasok-Révnél tudatosan készülünk a TAO utáni időszakra. Úgy gondolkodunk, hogy ha a kézilabdát sikerül egy olyan platformmá formálni, ami segíti a -ez nem kell partnereinket és ügyfeleinket céljaik elérésében, akkor az utánpótlás-neveléshez is -ez nem kell és a versenysporthoz is sikeresen fogunk tudni forrásokat bevonni. 

Nem titkolt célunk, hogy a szurkolókból, a szülőkből, a sportolókból, a támogatóinkból, a szimpatizánsainkból egy olyan közösséget hozzunk létre, ami ma igazi értéket ad annak minden szereplőjének. Az üzleti alapon működő új rendszerünkkel, -ez nem kell nem csupán a klub pénzügyi forrásait szeretnénk erősíteni, hanem a támogatóink által biztosított kedvezményeket és lehetőségeket is szeretnénk elérhetővé tenni a közösségünk számára.

Az EQology ránk vonatkozó termékoldala az alábbi hivatkozásra kattintva érhető el:

https://eqology.com/hu/r/handball/

Az EQology termékeivel kapcsolatban információk kérhetőek az alábbi e-mail címen is: 

bodypisti@gmail.com

A sporthoz nyilvánvalóan kapcsolódik az egészséges táplálkozás és táplálékkiegészítők fogyasztása. A 2021/2022-es évad egyik újdonsága, hogy a Budai Farkasok-Rév elkezdte forgalmazni a norvég EQology cég termékeit. Omega-3 zsírsavat tartalmazó készítményeket, olajokat, vitaminokat és más táplálékkiegészítőket. Azt gondoltuk, hogy mint professzionális sportszervezet hitelesek tudunk lenni ebben a műfajban. 

Sok hasonló gyártó termékei közt kerestük a lehető legmagasabb minőséget. Több gyártó és termékbemutató után esett a választás az EQology-ra, akiknél a nyersanyagok a kihalászástól, illetve a termés leszüretelésétől a legrövidebb úton kerülnek a – ez nem kell feldolgozásra. Nem értékesítő csapatot építettünk, az edzőinken keresztül lehet megismerni a termékeket és rendelni, akik személyre szabottan tudnak ajánlani.

Az EQology ránk vonatkozó termékoldala az alábbi hivatkozásra kattintva érhető el:

https://eqology.com/hu/r/handball/

Az EQology termékeivel kapcsolatban információk kérhetőek az alábbi e-mail címen: 

bodypisti@gmail.com

Talán ismerős a mondás: egészség legyen, a többit megoldjuk! 

Hajrá, Farkasok!

(Fotók: www.eqology.com)