Egységben növekedés – Up-szezonértékelő U10 lány

Utánpótlás szezonértékelő sorozattal zárjuk a kézilabdás évet. A legifjabbaktól egészen a férfi ifjúsági csapatig haladva egy-egy cikkben vezetőedzőink foglalják össze a 2018/2019-es szezon legjelentősebb történéseit. Az U10-es lány keretünk létszámát tekintve az év közben több mint a duplájára növekedett. Szarvas Krisztina vezetésével a gyerekek a sok érkezővel kiegészülve, közösen egységes csapattá kovácsolódtak. Együtt harcolnak, küzdenek, és támogatják egymást a pályán és azon kívül egyaránt.

 

Budai Farkasok U10 lány
Vezetőedző: Szarvas Krisztina
Bajnokságok: U10 lány Kovács László régió

„A sportszakmai fejlődés mellett fontos szempont volt, hogy csapatot kovácsoljunk a lányokból. Törekedtünk arra, hogy az újonnan érkező gyerekek is hamar be tudjanak illeszkedni és fel tudjanak zárkózni. A pályán fontos az együttműködés, hogy csapatban gondolkodjunk és ne egyéni megoldásokkal próbáljunk játszani. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a lányok nagyon nyitottak voltak és sikerült egy olyan közösséget kialakítani, ahol nemcsak a pályán, hanem a hétköznapi életben is barátságok alakultak ki. Technikai megoldásokban nagyon sokat fejlődtek, nyitottabb lett a játékunk, felszabadultabbak lettünk. A folyamatos utánpótlás miatt lassabban tudtunk haladni, de úgy gondolom, hogy fontos az egység. Már a nyáron világossá vált, hogy az elsődleges kihívás számunkra az lesz, hogy a létszámot növelni tudjuk. Hét kislánnyal kezdtük el a szezont, most év végére sikerült ezt a számot több mint a duplájára növelni. Kezdetben kompromisszumok árán tudtuk megoldani a teremhiány kérdéskört, heti három edzésből kétszer osztoztunk a pályákon. A kollégákkal való gördülékeny együttműködésnek köszönhetően ezek a kezdeti nehézségek gyorsan elmúltak. Heti egy alkalommal megosztott teremben dolgoztunk együtt Hosszú Mónival és a gyerekeivel. Ezek az alkalmak rendre nagyon hasznosnak bizonyultak. Az egyik légemlékezetesebb pillanat a szezon során az volt, amikor elindultunk egy tatai kupán, ahol az új tagok is már tudtak játszani. Ezeken a meccseken megmutatták a csajok, hogy mennyire egységesek, nagyon szép megoldásokkal tették emlékezetessé a versenyt. A másik ilyen számomra nagyon kedves emlék inkább személyes, de sosem fogom elfelejteni. A lányok az esküvőm napján megleptek a templomban, majd utána egy kis meglepetéssel is készültek nekünk. Ebből is látszik, hogy együtt vannak, együtt harcolnak, küzdenek és támogatják egymást a fontos pillanatokban, ahogy támogattak engem is. Ebben az évben sokat tanultunk egymástól, a közös együttműködésről. A következő évben nagyobb célt tűztünk ki magunk elé. Szeretnénk indulni az U11 és U12-es korosztályban is, ezzel több játéklehetőséget biztosítva a lányoknak, amivel több rutint tudnak szerezni. Összességében pozitívan nézünk a szezon mögé. Látjuk a hibákat és azokat a területeket, amelyek fejlesztésre szorulnak. Jövőre újult erővel vágnak neki a lányok a szezonnak és remélem, hasonló sikereket érnek el, mint idén.”Szarvas Krisztina, Budai Farkasok U10 lány vezetőedző