„Egy felejthetetlen élmény, ami örök életemre elkísér”

Különleges nyarat tudhat maga mögött a Budai Farkasok-Rév fiatal játékosa. Horváth Dávid a magyar junior válogatott tagjaként Európa-bajnoki címet ünnepelhetett. A torna nemcsak az aranyérem miatt marad örök emlék számára, hanem a csapat egysége és a közösen átélt pillanatok miatt is.

Sótonyi László együttese, a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott története során először nyerte meg az Európa-bajnokságot.  A magyar válogatott a csoportkörben Csehországot, Szlovéniát és Lengyelországot is legyőzte, a középdöntőben Románia ellen győzött, a negyeddöntőben Németországot, az elődöntőben pedig Szlovéniát búcsúztatta, majd a döntőben visszavágott Svédországnak a középdöntőben elszenvedett vereségért. A döntő óriási csatát hozott: a rendes játékidő 28–28-as döntetlennel zárult, a hosszabbításban pedig Magyarország 34–32-re legyőzte Svédországot, és megszerezte az Európa-bajnoki címet. Horváth Dávid egy góllal járult hozzá a történelmi sikerhez. A torna végén két magyar játékos az All Star-csapatba is bekerült: Eklemovic Márkót a legjobb irányítónak, Mészáros Mátét pedig a legjobb védőnek választották.

A fiatal Farkas Horváth Dávid legemlékezetesebb pillanata természetesen a döntőhöz kötődik. Különösen az a gól, amelyet ő maga szerzett, valamint a lefújás utáni másodpercek, amikor tudatosult benne, mit értek el.

„Amikor lefújták a meccset, berohantunk a pályára, és egyszer csak eljutott a fejemig, hogy Európa-bajnok lettem. Teljesen szürreális élmény volt. Egy felejthetetlen élmény volt, szerintem örök életemre el fog kísérni. Zseniális csapatunk volt, nagyon jó csapatközösséggel, és a szakmai stáb is rengeteget segített nekünk” – idézte fel a tornát.”

A következő cél már előtte lebeg: a Budai Farkasok-Rév színeiben minél jobb teljesítményt nyújtani, a válogatottal pedig a világbajnokságon is hasonló sikerekért küzdeni. Büszkék vagyunk Dávidra, aki Farkasként Európa-bajnoki aranyéremmel térhet haza! Gratulálunk neki és az egész magyar válogatottnak!

Discover more from Budai Farkasok-Rév

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading