Marino Marić a Budai Farkasok-Rév csapatában folytatja pályafutását! A 34 éves, 196 cm magas, erős testfelépítésű, rutinos beálló először szerződik Magyarországra, miután korábban Horvátországban és Németországban játszott. Marić hatalmas nemzetközi tapasztalattal érkezik a magyar bajnokságba: több mint egy évtizedet töltött az élvonalban, és számos sikert aratott klub- és válogatott szinten is, például 2020-ban Eb ezüstöt nyert a horvát válogatottal. Vajon milyen hatással lesz játéka a Budai Farkasok-Rév teljesítményére? Hamarosan kiderül!
– Üdv a klubnál! Hogy érzed magad Magyarországon?
– Köszönöm! Ez az első alkalom, hogy Magyarországra igazoltam, és izgatottan várom az előttem álló kihívásokat. A klub fantasztikusan fogadott, az első naptól kezdve éreztem a pozitív energiát. Hálás vagyok minden alkalmazottnak és csapattársnak a barátságos légkörért, és már nagyon várom a folytatást.
– Milyen magyar szavakat ismersz már?
– „Csere”, „forgás” és „labda”. És természetesen: „Hajrá, Budai Farkasok!”
– Mesélj egy kicsit magadról!
– Három gyermekem van és egy csodálatos feleségem, a család a legfontosabb számomra. Sokat járunk iskolába a gyerekekkel, és minden nap azon dolgozunk, hogy a lehető legjobban fejlődjenek. Kézilabdázni kilencévesen kezdtem és tizenöt éves korom óta vagyok profi játékos. Karrieremet Mostarban kezdtem, majd 19 évesen Zágrábba szerződtem, ahol négy évig játszhattam a legnagyobb játékosokkal és bemutatkozhattam a horvát válogatottban. Összesen tizenkét évet töltöttem a nemzeti csapatban. Ezt követően 2014-ben Németországba igazoltam, ahol nyolc évet töltöttem Melsungenben, majd Lipcsében és Stuttgartban is játszottam.

– Több Európa-bajnokságon is szerepeltél. Hogyan tudod ezt a tapasztalatot átadni a csapatnak?
– Az évek során rengeteg tudást és tapasztalatot gyűjtöttem a kézilabdáról. Megígérem, hogy mindent megteszek, hogy ezt a lehető legjobban átadjam a csapattársaimnak és a klubnak.
– Mit tudtál a Budai Farkasok-Rév csapatáról, mielőtt ide igazoltál?
– Az első találkozásom Bődy Mihály elnökkel nagyon pozitív volt, sok szép dolgot hallottam a klubról. Volt szerencsém részt venni egy edzésen is, ahol lenyűgözött az edző szakmai hozzáállása és az, hogy a csapat tele van fiatal, ambiciózus játékosokkal. Ismertem már Matej Vuleta, horvát irányítót, aki szintén a csapat tagja – ő sok jót mesélt a klubról és Magyarországról, ami végül megerősítette bennem, hogy itt sikeresek lehetünk.
