Cél a feljutás

A Budai Farkasok – Rév férficsapatának az NB I/B Nyugati csoportjában kimondott célja, hogy megnyerje a bajnokságot. Ehhez az első lépést a nyitónapon, a Százhalombatta vendégeként kell megtenni.

A nyár folyamán hat játékos távozott, míg heten érkeztek. Az NB I/B-ből Khaled Nourelden, Papp Bertalan, Bende Kristóf, Khalil Kerim, Kovács Áron, az NB I-ből pedig Nagy Szabolcs és Oláh Tamás csatlakozott a Budai Farkasokhoz.

Szombaton 18 órakor a Százhalombatta ellen, idegenben lép pályára a csapat a Százhalombattai Sportcsarnokban. Az első hazai találkozóra szeptember 18-án, 19:15-től kerül sor, amikor a Budaörsi Városi Sportcsarnokban a Szigetszentmiklóssal csap össze a gárda.  Az alapszakaszban tizennyolc bajnoki vár az együttesre, majd tíz mérkőzés a rájátszásban, a csapat reményei szerint immáron a felsőházban.  A Magyar Kupában és a ligakupában is érdekelt lesz az egyesület. Utóbbiban két mérkőzés vár a Farkasokra, a válogatott szünetekben, majd januárban felgyorsulnak az események és négy meccs következik a csoportkörben. Ebben a sorozatban a Vecsés, a Komló és a NEKA lesznek a csoportbeli ellenfelek. A Magyar Kupában egyelőre nem történt meg a sorsolás.

“Az új szezonban a felsőházba kerülés mellett az első két hely egyikének az elérése a cél. A klub ennek megfelelően alakította ki a játékoskeretet. Minden posztra megvannak a megfelelő játékosok. Próbáltunk eltérő stílusú kézilabdázókat hozni egy-egy posztra, hogy minél több variációs lehetőségünk legyen. Így mindenféle felállásban tudunk játszani.” – emelte ki Koi Endre vezetőedző.

Nyolc edzőmérkőzést játszott a csapat a nyári felkészülés során, tudatosan jobbára erősebb együttesek ellen. A Salgótarjánt legyőzte, az Orosházával és a Kecskeméttel döntetlenre végzett, míg a Szeged U21, a Csurgó, a Tata, és a Komló ellen vereséggel zárt. Volt olyan meccs, amelyet hozhatott volna a gárda, de a hangsúly nem az eredményen, hanem a gyakorláson volt és mindenki játéklehetőséget kapott.

Természetesen Százhalombattán is a győzelem lesz az elfogadható eredmény, bár nem lesz könnyű dolga a Farkasoknak, mivel a vendégeknél megváltoztak a körülmények, és amolyan sötét ló szerepét töltik be.

“Nem láttuk őket játszani, most kerültek fel, kicserélődött a keretük. Nem lebecsülve őket, szeretnénk érvényesíteni a saját erényeinket. Az első mérkőzés mindig nehéz a bajnokságban, idegesek és feszültek a játékosok, de a sorsolásunk nem rossz. Mindenesetre szombaton át kell esni a tűzkeresztségen. Az újak beilleszkedése remekül sikerült, úgy választottunk játékosokat, hogy nemcsak játékban, hanem személyiségükben is passzoljanak a csapathoz. Így emberileg és csapatként is jó egységet alkotnak. Játszottunk nyolc felkészülési mérkőzést, mindenki megkapta a lehetőséget, és sikerült összecsiszolódni. Jó úton járunk!” – tette hozzá a szakvezető.

Az első bajnoki találkozó tehát szombaton 18 órakor, a Százhalombattai KE ellen, idegenben lesz.

Hajrá, Budai Farkasok!