Beharangozó: A Rákosmente a következő ellenfél

Bajnoki mérkőzésre készülnek a Farkasok csütörtökön. Ezúttal az NB I/B 11. fordulójában a XVII. kerületi Rákosmente lesz az ellenfelünk. 

Az előző fordulóban az Ajkával mérte össze erejét ellenfelünk. Nem tudta otthon tartani a 2 pontot a Rákosmente, az ajkaiak az első félidőben már 5 gólos előnyt alakítottak ki maguknak, ebből már nem tudott felállni a házigazda csapat. A második játékrészben küzdöttek a kékek, de az Ajka csapata végül 4 góllal megnyerte a mérkőzést (28-32), így a Rákosmente továbbra is az utolsó helyről, 1 ponttal várja Farkasok elleni találkozót.

Múlt héten a Budai Farkasok-Rév rangadót játszott Szigetszentmiklóson. Nehéz érzelmek nélkül szót ejteni erről a találkozóról, hiszen nagyon kiélezett küzdelmet láthattunk, jó iramú, küzdelmes meccset láthattunk, de végül 23-22-re alulmaradtunk a miklósiak ellen, akik továbbra is listavezetőként várják a következő fordulót. Mi sem csúsztunk le az élmezőnytől, jelenleg a harmadik (feljutást nem érő) helyről várjuk a mérkőzést 16 ponttal a zsebünkben.

Kiss Szilárd, vezetőedző:

“Ez egy olyan bajnokság, ahol a következő feladatot kell mindig megoldani, nem lehet lazítani. Továbbra is bízunk a csapatban, átbeszéltük az elöző mérkőzést és megyünk tovább. Természetesen a győzelem a célunk most is.”

Nourelden Khaled, balszélső

“Az előző mérkőzés kemény volt – a Rákosmente egy olyan csapat, amely sosem adja fel. Végig küzdöttek a 60 perc alatt, és ez számunkra is erős és kihívásokkal teli meccset jelentett, jó volt egy ilyen csapat ellen játszani. Remélem, sok szurkoló kijön majd a mérkőzésre, hiszen két hete nem játszottunk otthon, és nagy szükségünk van rájuk. Ők azok, akik energiát adnak nekünk ahhoz, hogy elérjük célunkat a szezon végén.”

Az idei hazai bajnoki és kupamérkőzések programja a BVUSS-ben:

2024.11.21. 18:30 BFR – Rákosmente

2024.12.06. 18:30 BFR – Veszprém Handball Academy

2024.12.20. 19:00 BFR – Csömör

A hazai mérkőzéseinkre idén egységesen 1000 Ft-ba kerülnek a jegyek minden szurkoló számára, míg 14 év alatt azok megtekintése ingyenes. Mérkőzésnapokon egy órával a kezdés előtt a kihelyezett jegypénztárban vásárolhatnak jegyet a szurkolók készpénzzel.

Online jegy ezúttal is a Ticketportal.hu felületein vásárolható.

Áraink:

Normál jegyár: 1000Ft

Támogatói szezon bérlet: 35 000 Ft. Ajándék: Egyedi Budai Farkasok-Rév csapatpóló, burgundy színben

VIP támogatói bérlet: 150 000 Ft.  Ajándék: Egyedi Budai Farkasok-Rév csapatpóló, burgundy színben

Általános tudnivalók

A vendégszurkolók számára külön szektort biztosítunk.

A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Email: info@budaifarkasok.hu

Cím: Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)