A K&H férfi liga 4. fordulójában a LIQUI MOLY NEKA otthonában lépett pályára a Budai Farkasok-Rév. Csapatunk az első félidőben szorosabbra zárta az eredményt, a második játékrész hajrájáig pedig nyitva tartotta a mérkőzést, végül azonban a hazaiak 32–26-os győzelmet arattak.
Jól kezdtük a találkozót, Sinkovits Benjámin góljával mi szereztük meg a vezetést, az első percekben pedig fej fej mellett haladtak a csapatok. A NEKA ezt követően 6–3-ra, majd a 20. percben 8–3-ra ellépett. A Farkasok azonban nem engedték el a mérkőzést: Pintér Balázs találataival fokozatosan csökkent a különbség, a félidő végére pedig három gólra zárkóztunk, így 12–9-es hazai vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.
A szünet után folytatódott a szoros küzdelem. A 43. percben Draskovics Gellért góljával 19–17-re jöttünk fel, majd az 50. percben 24–21 volt az állás. A hajrá elején még egyszer sikerült közel kerülnünk: Hutvágner Ákos az 53. percben 26–24-re módosította az eredményt. Innen azonban a NEKA tudott újítani, és az utolsó percekben fokozatosan növelte előnyét. A találkozó végül 32–26-os hazai sikerrel zárult.
A Farkasok 47 lövésből 26 gólt szereztek, az öt hétméteresből hármat értékesítettek. A csapat legeredményesebb játékosa Juhász Ádám volt hat találattal, Pintér Balázs és Nourelden Khaled egyaránt négyszer, Hutvágner Ákos háromszor talált be.
A bajnokit követően Pásztor István vezetőedző gratulált a hazaiaknak, és külön kiemelte Lukács Kornél teljesítményét: „Gratulálok a Zoliéknak, megérdemelten nyerték meg a találkozót. Lukács Kornélnak külön, fantasztikusan játszott.”
Marian Zernovic a mérkőzés két eltérő periódusára hívta fel a figyelmet. Így fogalmazott: „sajnos mi nem tudtunk egy stabil teljesítményt mutatni. Az első félidőben jól védekeztünk és kaptunk tizenkét gólt, de támadásban kicsit nem tudtunk, […] szerintem húsz perc alatt csak három gólt dobtunk. A második félidőben teljesen fordítva lőttünk tizenhetet. Aztán védekezésben nem tudtunk jó teljesítményt mutatni..”
A kapusunk szerint nagyon gyorsan ki kell lépnünk ebből a “görcsből”, szavait idézve: “megy a bajnokság és négy forduló után sincs pontunk, ezzel a helyzettel muszáj valamit kezdenünk.”
A pontszerzés ezúttal sajnos elmaradt, a munka azonban folytatódik.
K&H férfi liga, 4. forduló
LIQUI MOLY NEKA – Budai Farkasok-Rév 32–26 (12–9)
Hajrá Farkasok! 🐺
📸 Fotók: neka(.)hu/Kilvinger Gábor








