Folytatódott győzelmi sorozatunk a bajnokságban

A Magyar Férfi Kézilabda NB I/B. 5. fordulójában 27-23-ra legyőztük a Mezőkövesd együttesét.

A mérlegünk eddig hibátlan volt a találkozó előtt a bajnokságban, a Ceglédet, az Ajkát, a Békést és a DVTK-t is sikerült legyőznünk az első 4 fordulóban. Csapatunk ezúttal is – mint a legutóbbi, miskolci bajnoki mérkőzésen – kissé fáradtan kezdett, nem tudtunk kellőképpen felpörögni a kezdésre. Kiegyenlített volt az első 10 perc, ezt követően megszeretük a vezetést és egészen a 19. percig növeltük azt, amikor is Bene Zsombor átlövőnk egy szemfüles emeléssel talált be a saját térfelünkről emberelőnyben. A folytatásban nem úgy alakult a játékunk ahogy szerettük volna, eladott labdáink és kihagyott ziccereink voltak, így 13-13-al mentünk a szünetre.

A második játékrészben felpörögtünk és sikerült megvalósítani azt, amit akartunk. Szépen fejeztük be támadásainkat, Vuleta Matej ezen a mérkőzésen sok szerepett kapott és élt is a lehetőséggel, jól irányított és 5 gólt szerzett összesen. A fordulópont talán az 51. percben jött el, amikor már hat góllal mentünk Kristóf Mátyás góljával (23-17). A végére megtartottuk az előnyt  és sikerült 2 ponttal a zsebünkben befejezni a találkozót.

no images were found

Összességében elmondható, hogy egy gyengébb első játékrész után végül magabiztos és megérdemelt győzelmet arattunk a Mezőkövesd ellen, ezzel továbbra is 100%-osak és listavezetők maradtunk.

Budai Farkasok-Rév- Mezőkövesdi KC 27-23 (13-13)

Keretünk: Balogh Tibor, Tóth Norman, Szeitl László Lajos, Nourelden Khaled, Horváth Dávid, Bene Zsombor Soma, Vuleta Matej, Pintér Balázs Árpád, Csengeri Hunor, Kristóf Mátyás, Bodnár Géza, Kovács Áron, Fekete Dávid, Hutvágner Ákos, Kende Péter Márk, Draskovics

Gólszerzőink: Draskovics Gellért, Vuleta Matej (5), Csengeri Hunor (4), Nourelden Khaled, Kristóf Mátyás (3), Horváth Dávid, Fekete Dávid (2), Szeitl László, Bene Zsombor (1)

A következő hazai mérkőzéseink: 

Október 16. szerda BFR-Salgótarján Magyar Kupa II. forduló BVUSS 19.00. Ingyenes a belépés!

Október 19. péntek BFR-Fejér-Bál Veszprém bajnoki mérkőzés, BVUSS 18.00. Jegyár: egységesen 1000Ft, 14 alatt ingyenes.