A 8. helyről vártuk a mérkőzést, míg a vendégek a tabella 10. helyén álltak a találkozó előtt. Jól kezdtünk, motvilátan és agresszívan mentünk neki a Ceglédnek. A 10. percet követően már sikerült ötgólosra növelni a különbséget. Kende Péter és Csengeri Hunor igazán hatékony volt, ekkor már négy-négy gól állt a nevük mellett. Tóth Norman több […]
Budai Farkasok-Rév-Cegléd jegyinformáció
🤾 Várunk mindenkit egy fantasztikus péntek esti szurkolásra! 📍Időpont: Péntek, 18.30 óra 🎯 Helyszín: Budaörsi Városi Uszoda Sportcsarnok 🐺 Szurkoljunk együtt az NB I B. 28. fordulójában a Budai Farkasoknak! A Kecskemét ellen idegenben nagy arányú győzelmet aratott a csapat. Jelenleg a 9. helyen állnak a mieink, és a 10. helyen álló Cegléd […]
U18-as értékelés
U18-as csapatunk a Veszprém együttesét fogadta. A mérkőzésen csak megnehezíteni tudtuk a vendégek dolgát. Csapatunkból Mózer Félix Péter 9 gólt dobott, de Buday Csanád és Hancsovszki Zsombor is 6 találatot ért el. Teimel Róbert értékelése: “A Final Four-ért harcoló Veszprémi Akadémia látogatott hozzánk. Tudtuk, hogy papíron nem mi vagyunk az esélyesek, ezért annyit kértem a […]
Győzelem Kecskeméten
Ezúttal a 15. helyen álló Kecskeméthez látogattunk a Messzi István Sportcsarnokba. Mi a 9., míg a Kecskemét 15. helyről várta a mérkőzést. Az első félidő úgy alakult, ahogy szerettük volna: az elején sikerült átvennünk az irányítást és hamar növeltük is az előnyünket. Csengeri Hunor lendületet hozott a pályára, Tóth Norman remek statisztikát zárt (8/12). A […]
U20: Nem sikerült életben tartani a reményeinket
A Budaörsi Városi Sportcsarnok adott otthont a FU20 I. OSZTÁLY-NYUGAT bajnokságban négy ponttal előttünk álló Veszprém Handball Academy elleni bajnokinak. A mérkőzés eredménye 22-24 lett, így csapatunk sajnos elvesztette utolsó esélyét is a Final Four-ba kerüléshez. A csarnokban remek hangulatban kezdődött a találkozó, hiszen a szurkolóink nem kímélték hangszálaikat, szólt a “Farkasok” rigmus és a […]
Sorsdöntő mérkőzés előtt az U20-as csapatunk
Ezúttal U20-as csapatunkra vár talán a hét egyik legkomolyabb téttel bíró mérkőzése, a FU20 I. OSZTÁLY-NYUGAT bajnokságban négy ponttal előttünk álló Veszprém Handball Academy lesz a vendégünk. Korsós Ádám, vezetőedző elmonda, hogy komoly tétje van a mérkőzésnek és a hazai pálya minden előnyét ki kell használnunk: „Sorsdöntő mérkőzésre készülünk csütörtökön este, hazai pályán a Veszprém […]