A szezon eddigi legsikeresebb hétvégéjét érték el strandkézilabdás csapataink a Balatonakarattyán megrendezett országos kvalifikációs tornán. A Beach Stars férfi együttese aranyérmet szerzett, míg a Beach Angels női csapata bronzéremmel térhetett haza. A csapatsikereket egyéni elismerések is megkoronázták: a férfiaknál Tarjányi Dánielt, a nőknél pedig Molnár Rékát választották a torna legjobbjának. Az arany- és bronzérem, valamint a két egyéni különdíj méltó lezárása lett a szezon eddigi legeredményesebb hétvégéjének, és biztató előjel az országos döntő előtt.
Aranyérem a Beach Starsnak
A Beach Stars vezetőedzője, Minárovits Gábor elmondta, hogy már a torna előtt egyértelmű célt fogalmaztak meg.
„Tudtuk, hogy az országos döntő előtt ez lesz az utolsó lehetőségünk a gyakorlásra. Ennek megfelelően a célunk az éremszerzés volt.”
A csapat a szombati csoportmérkőzések után a második helyen jutott a legjobb nyolc közé, majd vasárnap egyre jobb teljesítményt nyújtott.
„A vasárnapi mérkőzéseken a csapat folyamatosan tudott emelni a játék színvonalán, ennek eredménye, hogy a döntőbe jutottunk, melyet sikerült is megnyerni.”
Az aranyérem értékét tovább növeli, hogy a Beach Stars az elődöntőt és a döntőt is szétlövéssel nyerte meg. Az edző szerint a csapat támadásban és védekezésben egyaránt sokat fejlődött az elmúlt tornákhoz képest.
„A csapategység ereje is mutatja, hogy az elődöntőben és a döntőben is szétlövéssel sikerült nyernünk. Ezzel a lendülettel, küzdeni akarással és csapategységgel még okozhatunk meglepetést az országos döntőben.”
A szervezők Tarjányi Dánielt választották a férfi mezőny legjobb játékosának, így az aranyérem mellé egy különdíj is került a csapathoz.
Bronzérem a Beach Angelsnek
A Beach Angels számára is az éremszerzés volt a cél Balatonakarattyán. Tarjányi Dávid vezetőedző szerint a nevezett csapatok ismeretében reális elvárás volt a dobogós helyezés.
„Minden adott volt ahhoz, hogy dobogón végezzünk, csak élni kellett a lehetőséggel.”
A női együttes három csoportmérkőzéséből kettőt megnyert, és csupán egy szettet veszített, majd vasárnap a negyeddöntőben szétlövéssel harcolta ki az elődöntőbe jutást.
„Ez jól mutatta a csapat tartását és azt, hogy képesek vagyunk felállni a nehezebb helyzetekből is.”
Az elődöntőben ugyan szétlövéssel vereséget szenvedtek a későbbi tornagyőztestől, de a bronzmérkőzésen ismét helytálltak. A kitartás bronzérmet ért, amelyet az edző szerint a higgadt játék alapozott meg.
„A bronzmérkőzés szintén szétlövéssel dőlt el, ahol a lányok ismét bebizonyították, milyen erősek mentálisan. Ha fejben eldöntjük, hogy nyerünk, akkor a pályán is győzni fogunk.”
A női mezőny legjobb játékosának Molnár Rékát választották, így a Beach Angels bronzérmét egy rangos egyéni elismerés is kiegészítette.