A Farkasok 18 órakor játszanak bajnoki mérkőzést szombaton a BVUSS-ben a Veszprémi KKFT ellen. A jegyek egységesen 1000 Ft-ba kerülnek majd, míg a 14 éven aluliaknak ingyenes a belépés.
A tabella hetedik helyén álló veszprémiek mérlege eddig 2 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség. Legtöbb góljukat Szucsik Benedek, irányító dobta (25 gól), míg a második helyen a nyáron a Ceglédtől érkező, Markovics Patrik, jobbátlövő áll (24 gól). Ellenfelünknél a tavalyi NB I-es gárdából Gödör Bence, Preszter Ákos, Szmetán Péter, Hornyák Bence és Grünfelder Péter maradt a csapatnál. Velük egészült ki a már tavaly is NB I/B-ben szereplő együttes és hozzájuk csatlakoztak újonnan érkező játékosok is.
A Budai Farkasok-Rév jelenleg a negyedik helyen áll, az első hat mérkőzést hibátlanul teljesítettük, majd becsúszott egy pontvesztés is, múlthéten egygólos vereséget szenvedtünk idegenben a Vecséstől (26-25). A fiúk nagyon magabiztosan állnak a hétvége előtt, komoly felkészülés előzte meg a bajnokit. Matej Vuleta, irányító beszélt az esélyekről.
“Hazai pályán játszunk egy erős ellenféllel. Nem vette el a kedvünket a múltheti botlás, nemrég indult a szezon, de tudjuk, hogy fontos mérkőzés áll előttünk. Felkészültünk a Veszprémből, több játékosunk is tőlük érkezett a nyáron, bízom benne, hogy nekik plusz erőt adhat, hogy jobban ismerik az ellenfelet és újabb győzelmet könyvelhetünk majd el.” – mondta a horvát játékos.
A 2024/25-ös Magyar Férfi Kézilabda NBI/B jelenlegi állása: