A Magyar Férfi Kézilabda NB I/B 9. fordulójában az OTP Bank Pick Szeged U21 ellen lépünk pályára vasárnap 18 órakor a BVUSS-ben.
Második helyről várjuk a bajnoki mérkőzést, szerencsére a vecsési botlásunkon sikerült túllépnünk és múlt héten a listavezető DEAC otthonából hoztunk el 2 pontot. A Farkasok bemutatták, hogy mennyire tudnak egymásért küzdeni, kivétel nélkül mindenki maximálisan odatette magát, aki a pályán volt. Ellenfelünk jelenleg az ötödik helyen áll, egy gyengébb kezdés után egyre zárkózik feljebb, legutóbb az Ajka együttesét győzte le 39-32-re Szegeden.
Spekhardt Gergő, beálló a szezon elején még sérülés utáni rehabilitációját töltötte, ezért később tudott beszállni a küzdelmekbe. Először egy Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára, ahol remekelt, majd három bajnoki mérkőzésen is pályára lépett, a Vecsés, a Veszprém és a DEAC ellen is. A bivalyerős játékost kérdeztük az esélyekről:
„Tudtuk jól, hogy mennyire fontos a DEAC mérkőzés, úgy is állt hozzá mindenki. Nagyon örültünk a győzelemnek, azonban hétvégén jön a következő feladat, szóval már arra összpontosítunk. Hosszú a bajnokság, sok megmérettetés áll előttünk, szerintem jó úton haladunk, rengeteget kell még melóznunk, hogy sikerüljön elérni céljainkat. A héten kielemezzük ellenfelünk játékát. Egy fiatal, motivált és gyors csapattal fogunk találkozni. Nagyon fontos lesz a visszarendeződésünk, hiszen nagy irammal fognak érkezni. Fegyelmezett és koncentrált játékra lesz szükségünk. Meccsről meccsre érzem, hogy egyre jobban kezdem felvenni a ritmust, egy ilyen hosszú időszak után nem egyszerű, de minden segítséget és támogatást megkapok a stábtól és a srácoktól. Az elmúlt mérkőzésen a védekezésünk szerintem jól működött, ezt a keménységet kell tovább vinnünk.”
Minden szurkolót szeretettel várunk a márkőzésre:
November 3. vasárnap BFR-Pick Szeged U21 NB I B/9. forduló BVUSS 18.00. Jegyár: egységesen 1000 Ft, 14 év alatt ingyenes.