A mozgás öröme és az alapok – Up-szezonértékelő U12 fiú

Utánpótlás szezonértékelő sorozattal zárjuk a kézilabdás évet. A legifjabbaktól egészen a férfi ifjúsági csapatig haladva egy-egy cikkben vezetőedzőink foglalják össze a 2018/2019-es szezon legjelentősebb történéseit. Kapusi Levente vezetésével az U12-es Farkas fiúk rövid idő alatt sokat fejlődtek.

Budai Farkasok U12 fiú
Edzők: Kapusi Levente, Simai Olga
Bajnokságok: U12 fiú Kovács László régió

„Az egészséges életmódra nevelés és a sportág megszerettetése mellett a legfőbb célom egy olyan környezet kialakítása volt, ahol minden gyermek a saját szintjéhez mérten a lehető legtöbbet tud fejlődni. Ebben a korban eredménykényszer nélkül, kizárólag a mozgás öröméről, az élményszerzésről és a gyakorlásról kell szólnia a kézilabdának. Gyakorlatilag minden edzés a játékosságra épül, ahol nagy szerepet játszik a koordináció fejlesztés és a prevenció, hogy megelőzzük a sérüléseket. Az év során létszámgondokkal küzdöttünk, ám az iskolai toborzásoknak köszönhetően sikerült alulról szélesíteni az utánpótlásbázist. Sok terülten előreléptünk, koordináltabb lett a gyerekek mozgása, fegyelmezetten, motiváltan dolgoztak az egész szezonban, öröm volt a velük töltött idő. A jövőben is azon leszünk, hogy növeljük a taglétszámot tovább építve a csapategységet. A gyerekek élvezik az edzéseket és a játékot, rövid idő alatt sokat fejlődtek. Összességében a nehézségek ellenére pozitívnak mondható a 2018/19-es szezon.”Kapusi Levente, Budai Farkasok U12 fiú vezetőedző