A falka most jóllakott, de győzelemre mindig éhes

Szezonnyitó vacsorával hangoltunk az új idényre. Július 22-én este a Hacienda Sörkert és Étteremben újra falkába verődtek a farkasok. A Budai Farkasok-Rév szezonnyitó csapatvacsoráján a játékosokkal, edzőkkel a klub vezetőivel és a szakmai stáb együtt hangolódtunk a 2026/27-es idény kihívásaira. A vacsorát egy délelőtti csapatépítő focizás is megelőzte, ami remek alkalmat teremtett arra, hogy a társaság még jobban összecsiszolódjon. 

Bődy Mihály, a klub tulajdonosa, elnöke és alapítója köszöntötte a csapatot. Beszédében hangsúlyozta, hogy nagy reményeket fűz az előttük álló szezonhoz.

Hiszek ebben a csapatban, és hiszem, hogy ebben a szezonban képesek vagyunk szintet lépni. Ehhez azonban mindenkinek hozzá kell tennie a saját munkáját. Fontos, hogy egy hullámhosszon legyünk, segítsük egymást, és végig vigyen minket a szezonon a farkasszellem – fogalmazott.

A kiváló hangulatú vacsora méltó lezárása volt a nyári felkészülés utolsó, kötetlenebb napjának. A pihenőnek ezzel vége: holnaptól teljes gőzzel elindulnak az edzések, és kezdetét veszi a kemény munka, amelynek célja, hogy a Budai Farkasok-Rév sikeres szezont tudjanak zárni.

A közös este ismét megmutatta, hogy a csapat ereje nemcsak a pályán, hanem azon kívül is az összetartásban rejlik. A cél adott, a munka pedig most kezdődik igazán. Hajrá Farkasok!

Discover more from Budai Farkasok-Rév

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading