A Magyar Férfi Kézilabda NB I/B 16. fordulójában pénteken 18.30-tól lépünk pályára a BVUSS-ben, ahol a 11. helyezett Ceglédet fogadjuk.
Mondhatjuk, hogy egy jó őszi szezon után, frissen, motiváltan kezdünk bele a folytatásba a tabella második helyéről. Kiss Szilárd együttese a téli szünetben sem tétlenkedett. Játékosaink több edzőmeccset is játszottak, legutóbb január 22-én a Magyar Kupa IV. fordulójában pedig tétmérkőzésen is pályára léphettek, amely jó lökést adhat a bajnoki rajtra. Igaz az említett találkozón nem tudtunk továbbjutni az NB I-es Budakalász ellen, de tisztesen helytálltunk és értékes tapasztalatot szereztünk. Ezúttal már mégkomolyabb a tét, hiszen a feljutásért küzdő Farkasok számára létfontosságú a jó kezdés a tavaszi szezonra. Éppen ezért minden szurkolónkat megkérjük, ha lehet a helyszínen biztassa a csapatot.







