Az NB I/B 20. fordulójában idegenben 23-14-re vesztettünk a Mezőkövesd ellen.
Kiss Szilárd csapata továbbra is a feljutást érő, második helyről várta a fordulót, már jobban lemaradva összesen, 7 ponttal a harmadik DEAC-tól és a negyedik Vecséstől. Ezúttal is a kötelező két pont megszerzése volt a cél.
Mezőkövesden a Városi Sportcsarnokban közel teltház fogadta a csapatokat. Jól kezdtünk, Horváth Dávid ismét dobott egy káprázatos gólt: fiatal átlövőnk a 6. percben kilőtte a bal felső sarkot takarásból jobbátlövő pozícióból. Remek hangulatot varázsoltak a hazaiak ultrái és fel is tüzelték csapatukat, ugyanis a jobb kezdés ellenére nem úgy sikerült az első negyedóra, ahogy szerettük volna (5-5). Ezt követően eladott labdák, kapkodás és rosszul befejezett akciók jellemezték a játékunkat. A Mezőkövesd kíméletlenül kihasználta a hibákat és a 20. percben már 9-6-os hátrányban voltunk. Ekkor kicsit felébredtünk, de ez nem volt elég ahhoz, hogy nálunk legyen az előny a szünetben (13-10).
A második félidőre sem sikerült felpörögnünk. Draskovics Gellért is feljött a pályára, de a kisebb sérüléssel bajlódó átlövőnk sem tudott eredményes lenni, a hazai kapus, Ulicsinyi Péter mérlege is bizonyítja azt, hogy milyen mértékű volt a gondunk: 59%-os hatékonysággal zárta a meccset. Nagy különbség alakult ki a két csapat között, a 40. percben Tömöri Dávid góljánál már nyolc gól volt a hátrányunk (19-11). A 47. percben Csengeri Hunor pirosat kapott és a mérkőzés további részében is csak szenvedtünk, egyszerűen nem sikerült hatékonyan játszanunk lennünk a kapu előtt. Nagy veszteség, hogy Horváth Dávid is sérülést szenvedett, jelenleg még nem tudni mekkora a gond, fiatal tehetségünk lábával.
A hazai csapat megérdemelten nyerte meg a találkozót, jobban akarta a győzelmet, mi pedig nem voltunk elég fegyelmezettek és egy rosszabb kezdést követően a fellelkesült hazai csapat remek védekezésével nem tudtunk mit kezdeni. A mieink próbálkoztak, de nem voltunk elég hatékonyak a befekjezéseknél és sok labdát adtunk el.
Kiss Szilárd, vezetőedző értékelte a mérkőzést:
Gratulálunk a Mezőkövesdnek, szépen felkészültek belünk. Most voltunk a legtöbben, de a legkevesebben is. Mindenki kapkodott a pályán. Minden hiányosságunkat szépen kihasználták. Vannak ilyen napok, még az is bepattant, ahol négyen voltunk a labda körül. Menni kell tovább a bajnokságban. Ettől még ugyanannyi pontot szereztünk, mint eddig, tovább kell lépnünk.
Fekete Dávid, balszélső is nyilatkozott a vereségről:
– Gratulálok a Mezőkövesdnek, főleg Ulicsinyi Petinek. Remekül felkészült belőlünk, ez azt is bizonyítja, hogy 50 százalék körül védett. Szinte alig kapott átlövés gólt. Ilyen csodás szurkolók előtt nem volt nehéz dolga a Mezőkövesdnek. Ugyanúgy menni kell tovább, mert vannak céljaink, amiért sokat dolgozunk. Nekünk az a szerencsénk, hogy ez a bajnokság hosszabb, mint amennyire ez a meccs volt, fel kell emelnünk a fejünket, mert veszíteni is tudni kell, de kell vonnunk a következtetéseket.
Mezőkövesd-Budai Farkasok-Rév 23-14 (13-10)
Keretünk:
Balogh Tibor, Tóth Norman, Szeitl László, Nourelden Khaled, Horváth Dávid, Spekhardt Gergő, Bene Zsombor, Vuleta Matej, Pintér Balázs, Csengeri Hunor, Kristóf Mátyás, Fekete Dávid, Kovács Áron, Hutvágner Ákos, Kende Péter, Draskovics Gellért
Az eredmény alakulása: 6. p.: 1–3, 11. p.: 3–3, 17. p.: 9-5, 26. p.: 11–8, 31. p.: 14–10, 46. p.: 21–12, 52. p.: 23–14.
Következő hazai mérkőzésünk:
🏆 Budai Farkasok – Vecsés
📅 2025.03.07. 18:30
📍 BVUSS
🎟 1000 Ft a belépő, 14 éven aluliaknak ingyenes
Szurkoljunk együtt a csapatnak! Hajrá, Farkasok! 🐺💪