Az előző fordulóban U12-től U21-ig kivétel nélkül pályára léptek a Farkasok utánpótlás csapatai. Ezúttal is számos értékes tapasztalat, siker és vereség született, amely segítette ifjú játékosaink előrelépését.
NB II Férfi-F csoport, 6. forduló
2025. 11. 08. – 17:00
Bp. Honvéd SE – Budai Farkasok–Rév U21 36:32 (15:15)
Helyszín: Honvéd kézilabda csarnok, Budapest
„NBII-es fordulón a Honvéd csapatához látogattunk, ahol szintén a két pont megszerzése volt a célunk, hogy közelítsünk a felsőház felé. Nem kezdtük jól a találkozót, de a félidő közepére utolértük a hazaiakat. Sajnos védekezésünk nyomokban sem hasonlított az elképzeltre, megilletődötten, puhán védekeztünk, befejezéseinkbe pedig rengeteg hiba csúszott, ennek ellenére is döntetlent mutatott az eredményjelző a félidőben. Sajnos a folytatásban nem, hogy nem javultunk, de még több hibát vétettünk hátul, és így 30 perc alatt 21 gólt kapva nem sok esélyt adtunk magunknak a győzelemre. Nem fér a fejembe, hogy tudunk ennyire hullámzóan teljesíteni, de stabilizálni kell a játékunkat minél gyorsabban, hiszen a november meghatározza, hogy merre indulunk el az NBII-es, és az U20-as bajnokságban egyaránt. Gratulálok a Honvéd csapatának a győzelemhez!” – mondta Korsós Ádám, U21-es edző.
FU20 I. osztály-Nyugat, 7. forduló
2025. 11. 06. – 15:30
Budai Farkasok–Rév – Széchenyi István Egyetem HT Veszprém 28:23 (18–11)
„Novemberben egy komolyabb hét mérkőzéses sorozat vár ránk, ahol talán egy NBII-es találkozóról mondhatjuk el, hogy mi vagyunk rajta az esélyesek, de az összes többi három esélyes lesz a véleményem szerint. Ezt a nehéz szériát, a tabellán ugyanannyi ponttal, de jobb gólkülönbséggel előttünk álló veszprémiek ellen kezdtük meg. A tétje az volt, hogy győzelem esetén a negyedik helyre léphetünk elő. A találkozót jól kezdtük, védekezésünkben végre voltak megállító faultok, és ötletes támadásainknak köszönhetően a 14. percre már hét találattal vezettünk, amit az első játékrész végéig meg is tudtunk tartani. A szünet után támadásaink lelassultak, körülményesebbé váltak, de a védekezésünk szerencsére volt annyira stabil, hogy a győzelmünk igazán nem forgott veszélyben. Grama Zsombor keménységét említeném ki főként, de Nagy-Jávori Zalán és Hancsovszki Zsombor jó helyzetkihasználására is szükségünk volt. Gratulálok a csapatnak! Jövő héten egy még erősebb csapat vár ránk, ráadásul nem éppen a szomszédban, szeretnénk Komlón egy bravúrt végrehajtani!” – mondta Korsós Ádám, U20-as edző.
FU18 I. osztály-Nyugat, 7. forduló
2025. 11. 06. – 17:15
Budai Farkasok–Rév – Veszprémi Kézilabda KFT 24:23 (13–16)
„Egy bő három hetes szünet után következett az újabb bajnoki mérkőzésünk. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. A kezdés nagyon nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Akadozott a támadás, és védekezésben gyermeteg hibákat vétettünk. A második játékrészre összeállt a védekezés, jó kapusteljesítmény is párosult hozzá, így végül győztesen jöhettünk le a pályáról. A második félidőben nyújtott védekezést kell elraktározni. Gratulálok a srácoknak.” – mondta Teimel Róbert, U18-as edző.
FU16 I. osztály-Nyugat, 7. forduló
2025. 11. 07. – 16:00
Veszprém Handball Academy – Budai Farkasok–Rév 46:18 (22–10)
„A csapat nagy izgalommal várta a mérkőzést, még akkor is, ha tudtuk, hogy nem mi vagyunk annak esélyesei, hisz a Veszprém csapatával minden korosztálynak nagy élmény játszani. Jól kezdtünk, támadásaink rendre góllal végződtek, a 10. percben hat lőtt góllal egyenlő állást mutatott az eredményjelző. A folytatásban a helyzetkialakítás továbbra is ment a fiúknak, de az ellenfél kapusa kifogott rajtunk, és sorra elhibáztuk a kidolgozott lehetőségeket. A veszprémiek így lerohanásból ziccer gólokat tudtak szerezni, illetve a felállt fal ellen is érvényesítették fizikai fölényüket. A második félidőre teljesen elfáradtunk, a belső hármasunknak szinte csere nélkül kellett végigjátszania. Az összjátékba ekkorra már nagyon sok hiba csúszott, a visszafutások elmaradtak, így jelentős hátrányba kerültünk. A nagyobb arányú vereség ellenére a csapatot meg tudtam dicsérni azért a fizikai küzdelemért, amit a mérkőzés folyamán láttam tőlük, végig küzdöttek a fiúk, nem adták olcsón a bőrüket. Kevesen voltunk ma, várjuk vissza sérültjeinket, Daninak és Gergőnek mielőbbi felépülést kívánunk!” – mondta Csányi Gábor, U16-os edző.
Gyermekbajnokság FU15 – OGYB FU15, 2. kör, Felsőház IV.
2025. 11. 09. – 10:00
Budai Farkasok–Rév – MOL Tatabánya KC 30:26 (13–15)
2025. 11. 09. – 12:20
Agrofeed UNI Győr – Budai Farkasok–Rév 33:31 (17–16)
„Nehéz hétvégén vagyunk túl. Az első mérkőzésen a Tatabánya ellen már érezhető volt, hogy ez nem a mi napunk lesz sajnos. A második félidőre megrázták magukat a srácok, védekezésünk felerősödött, ebből fordítani is tudtunk. Az első meccs annyit kivett a fiúkból, hogy a Győr ellen hiába vettük át 2 góllal a vezetést a 40. percben, az eredmény utáni futás felőrölt minket, és a végjátékban nem tudtuk gólra váltani a kialakított helyzeteinket. Gratulálok a fiúknak, dolgozunk tovább” – mondta Teimel-Mikó Gréta, U15-ös edző.
Gyermekbajnokság FU12 – OGYB FU12, V. csoport (Budapest, Fejér, Győr, Komárom, Pest), 2. forduló
2025. 11. 08. – 11:45
Budai Farkasok–Rév-Budakeszi – Pilisvörösvári KSK 13:10 (7:4)
2025. 11. 08. – 09:55
CYEB-Budakalász – Budai Farkasok–Rév-Budakeszi 32:1 (19–0)
„Csapatunk az U12-es bajnokság második fordulóján vett részt Dorogon. Ellenfeleink a Budakalász és a Pilisvörösvár csapatai voltak. A Pilisvörösvár elleni mérkőzést sikerült megnyerni 13–10-re. Önmagában a győzelemnél fontosabb volt, hogy a gyerekek életükben először megízlelhették a siker ízét, ami önbizalmat és kitartást adhat az elkövetkezendő időkben. Bár tudjuk, nagyon-nagyon sok munka áll még előttünk, és az utunkat még csak most kezdtük el.” – mondta Vincze Melinda, U12-es edző.
![]()
![]()